OGY - Orbán: mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak

"Mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak, bennünket zaklattak, bennünket hallgattak le, ránk telepítettek ügynököket, és bennünket gumibotoztak" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.

Orbán ViktorA kormányfőt az azonnali kérdések során a jobbikos Mirkóczki Ádám kérdezte arról, igaz-e Simicska Lajos nagyvállalkozó vádja, miszerint a katonaság idején együttműködött a III/4-es főcsoporttal.

Orbán Viktor úgy reagált: amit legszívesebben mondana, azt nem mondhatja, s amit szíve szerint tenne azokkal, akik "sunyi módon gyanúsítgatnak", azt nem teheti. "A népnyelv erőteljes kifejezéseit és a népi elégtétel bevett módszereit kerülnie kell a miniszterelnöknek" - fogalmazott, megjegyezve: "pedig kedvem lenne hozzá és igény is volna rá".

Azt mondta: ezt kerülni kell, amíg az ország élén áll, de "ez nem tart örökké, mindennek rendelt ideje van, az elégtételnek is". Azt hangoztatta: "mifelénk az ilyesmit nem cáfolni szokták, hanem visszautasítani", nevetségesnek tartotta a hallottakat.

Közölte: ha bármit fel lehetett volna hozni ellene az elmúlt 25 évben, akkor már régen "kitekerték volna a nyakát".

A kommunizmus elleni küzdelmet erkölcsi indíttatásúnak nevezte, utalva arra, hogy erkölcsi kötelesség teljesítéséért nem járhat előny, és sosem hozakodtak elő antikommunista érdemekkel.

Kiemelte: a valóságban fordítva állnak a dolgok, " mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak. "A valóság az, hogy mi alakítottuk az első kommunistaellenes szervezetet" - szögezte le, s jelezte: büszke, hogy 25 évet tett bele abba, hogy "a kommunisták még felvizezett, hosszúlépéses formában se térhessenek vissza".

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com