OGY - Plakátrongálás - Tasnádi: nem volt titkosszolgálati intézkedés

A Belügyminisztérium (BM) által felügyelt titkosszolgálatok nem vettek részt a kormány bevándorlásról szóló plakátjainak megrongálásával összefüggő ügyekben - jelentette ki a tárca rendészeti államtitkára csütörtökön az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.

Tasnádi László maga kezdeményezte, hogy a nemzeti konzultációs plakátok megrongálásáról nyílt ülés keretében, a sajtó jelenlétében beszélhessenek, miután a rendőrséget több olyan vád érte, hogy titokban, illetve nyíltan figyelték a plakátokat. A BM államtitkára leszögezte: a rendőrség a mindenkori törvényeknek megfelelően végzi a munkáját.

parlament

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke a BM és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) képviselőitől megkérdezte, hogy a plakátok megrongálása ügyében a rendőrség indított-e titkos eljárást és a titkosszolgálatok részt vettek-e ezzel összefüggő akcióban.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány az ülésen felidézte, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke már június 2-án, majd Juhász Péter (Együtt) is a plakátok megrongálására szólított fel. Vajnai Attila, az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke még kétezer forintos ellentételezést is ígért érte.

Az ORFK vezetője a bizottság előtt viszont kiemelte: a rendőrségnek nincs és nem is volt listája a kihelyezett plakátokról.

Az első bejelentés június 6-án reggel érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság központjába arról, hogy a Népfürdő utcában két helyen is megrongáltak plakátokat. A rendőrök a helyszíni szemlén fényképeket készítettek és festékmaradványokat - mint a főkapitány kiemelte: nem ujjlenyomatokat - rögzítettek.

Majd a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapították, hogy a rongálást egy ember követte el. Ezen túlmenően - a 444.hu portálon közzétett képek alapján - a rendőrség a III. és a XIII. kerületben rendelt el visszatérő közterületi ellenőrzéseket.

Papp Károly a XIV. kerületi Gundel Károly utcában történt esetről azt mondta, hogy a helyszíntől a rongálás idején hatvanöt méterre voltak a rendőrök. Akkor hat ember állítottak elő és hallgattak meg a rendőrök, de sem ujjlenyomatot, sem DNS-mintát nem vettek tőlük - közölte.

A rendőrfőkapitány egy június 8-ai esetről is beszámolt, amikor egy magánszemély tett bejelentést arról, hogy az ingatlanja területén lévő plakátot festékkel dobálták meg. A megérkező rendőrök azonban a helyszínt nem biztosították, a bűncselekmény gyanúját sem ismerték el, ezért az intézkedés ügyében tényfeltáró vizsgálatot rendelt el.

Az ORFK vezetője kiemelte: a plakátrongálások ügyében csak nyílt, jogszerű szolgálatot teljesítettek a rendőrök, titkos információgyűjtést nem végeztek, titkos akciót sem hajtottak végre. Ha ilyen lett volna, akkor nem nyílt, hanem minősített rendőri jelentés készült volna az ügyben - emelte ki Papp Károly, megjegyezve: ha így történt volna, akkor a rendőri intézkedésekről is csak zárt ülésen számolhatott volna be.

Csütörtök reggel hat óráig 85 plakátrongálásról érkezett bejelentés, amelyek közül 59 esetben indítottak eljárást - ismertette a főkapitány. Molnár Zsolt a bizottság elnökének kérdésére azt mondta, hogy a károk eltérőek, plakátonként 20 ezertől 70 ezer forintig terjednek.

Molnár Zsolt már az ülés elején jelezte, hogy az ügyvédi lehallgatásokról szóló hírekről is tájékoztatást vár a belügyi tárcától. A BM rendészeti államtitkára erre ugyancsak nyílt ülés keretében kívánt válaszolni.

Tasnádi László kiemelte: "ügyvédek ellen volt, van és lesz lehallgatás". Ugyanakkor leszögezte: ennek megvannak a törvényes feltételei. Minden lehallgatás bírói vagy igazságügyi miniszteri engedélyhez kötött - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com