OGY - Vitanap - Kormány: Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra

Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, az ország nem válhat a megélhetési bevándorlók célországává, ebben a kérdésben nemzeti egyetértésre van szükség - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Országgyűlésben.

budapest-parlament-d0000BF91ae1479d20ee7Kontrát Károly a kormánypártok által kezdeményezett, a Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra című vitában azt mondta, az ország nem vállalhat több, a megélhetési bevándorlók jelentette terhet, új szabályokat kell alkotni, amelyek szigorítanak az eljárásokon, lerövidítik az ügymenetet.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt a Magyarországra illegálisan belépők száma, de az érkezők jelentős része nem valódi menekült, mert nincs háború hazájukban, nem üldözik őket.

Hozzátette: ezek az emberek nincsenek életveszélyben nemzetiségük, vallásuk vagy a politikai hitvallásuk miatt, biztonságos országból érkeznek, és gazdasági okból indulnak el hazájukból, céljuk a könnyebb megélhetés.

A megélhetési bevándorlók így visszaélnek a nemzetközi jog által nyújtott védelemmel - fogalmazott.

Azt mondta, Magyarország ma még tranzitországnak számít, de ha nem születik hatékony megoldás a menekültáradat kezelésére, hamarosan Magyarország is célországgá válhat. Az államtitkár szerint a bevándorlók sok esetben csak a menekültügyi eljárás megindításáig maradnak Magyarországon, "kipihenik magukat, kihasználják a nemzetközi szerződések által nyújtott előnyöket".

Kontrát Károly ismertette: idén 30 436 embert fogott el a rendőrség tiltott határátlépés miatt, közülük 25 468 volt koszovói. A határsértők többsége azonnal kérte menekültként történő elismerését.

Míg 2013-ban az Európai Unióban a menedékkérők száma 30 százalékkal nőtt, Magyarországon a növekedés mértéke 800 százalékos volt - mutatott rá. Hozzátette: 2014-ben a menedékkérők fele koszovói volt (több mint 21 000 ember), 20 százaléka (több mint 8700 ember) afgán.

Kiemelte, hogy az olyan válsággócokból érkezőket, mint Szíria, Afganisztán vagy Szomália, megilleti a védelem. Szíria kapcsán megjegyezte: "ha eredményes lesz a szárazföldi harc az Iszlám Állam ellen, akkor a jelenlegi terroristák lesznek a menekültek".

Kontrát Károly szerint a menedékkérők európai uniós befogadását tekintve Magyarország felzárkózott azon tagállamok sorába, amelyek a lakosságszámához viszonyítva a legtöbb menedékkérőt regisztrálták, megelőzi Németországot, vagy Franciaországot.

Az államtitkár azt mondta, a menedékkérők 40-50 százaléka a Magyarországra érkezést követően a nyilvántartásba vételük után szinte azonnal elhagyja az országot, további 30-40 százaléka pedig 3-10 napon belül távozik.

Hangsúlyozta, nem tudják fogva tartani a menedékstátust kérőket az eljárások idejére, a menekültügyi őrizetet pedig csak végső lehetőségként lehet alkalmazni. Megjegyezte, az ország ellen kötelezettségszegési eljárás is folytat az EU, mert nem csak végső eszközként alkalmazza a menekültügyi őrizetet.

Célként jelölte meg, hogy az Európai Unió ismerje fel a gazdasági migrációban rejlő veszélyt, és tegyen szigorú lépéseket a bevándorlási politika terén, mert a jelenlegi uniós szabályozás gyenge és visszaélésekre ösztönöz. Kontrát Károly szerint a vita nem a politikai üldözöttekről, hanem a megélhetési bevándorlókról szól az unióban is.
Magyarországnak azonban nincs ideje kivárni, amíg az unió szigorít a megélhetési bevándorlással kapcsolatos jogszabályokon - jegyezte meg.

Beszámolt arról, hogy a németek és az osztrákok is szigorításokat vezetnek be, aminek következtében attól kell tartani, hogy a visszatoloncolás miatt akár több tízezer megélhetési bevándorlót kell eltartania Magyarországnak.
Ha nem lesznek időben szigorú törvények, Magyarország menekülttáborrá változik - hangoztatta.

A politikus elmondta, míg 2012-ben 1,1 milliárd forintot fordítottak a menekültek ellátására, 2014-ben már 2,6 milliárd forintot; az illegális határátlépők a rendőrség számára csak idén januárban 120 millió forint többletkiadást jelentettek.

Mint mondta, szükség van a magyar közvélemény egységes fellépésére, ezért kezdeményezett a Fidesz-KDNP nemzeti konzultációt, amelynek előkészületei már megkezdődtek.

Értékelése szerint 2015 elejére Magyarország déli, a magyar-szerb határszakasza vált a schengeni térség legveszélyeztetettebb részévé. Kontrát Károly azt mondta, a menedékkérők számának drasztikus emelkedése több tényezőre vezethető vissza: elsődlegesen említhető a koszovói gazdasági menekültek áramlása, valamint a szíriai, iraki és afganisztáni biztonsági helyzet további romlása.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com