OGY2014 - Mesterházy Attila első fokon részlegesen pert nyert a bohócos plakátok ügyében

A Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében kimondta, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) megsértette Mesterházy Attilának, az MSZP épp csak leköszönt elnökének a képmáshoz fűződő jogát a választási kampány idején róla közzétett bohócos plakátokkal. A bíróság ugyanakkor a politikus keresetének becsületsértésre, a jó hírnév megsértésére hivatkozó részét elutasította.

gyKovaliczky Ágota bíró azzal indokolta a döntést, a CÖF nem kért engedélyt Mesterházy Attilától a fotója plakáton való szerepeltetéséhez, emiatt elmarasztaló döntést hozott, megállapította továbbá, hogy a per tárgyává tett úgynevezett bohócos plakátok egyértelműen a politikai kampány részét képezték.

Mesterházy Attila a CÖF ellen indított perben sérelmezte azt is, hogy a szervezet rabosított bűnözőként ábrázolta őt a plakátjain, de a keresetnek ezt a részét a bíróság nem találta megalapozottnak és a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva elutasította.

Litresits András, a politikus jogi képviselője szerint az amerikai filmekből ismert csíkos háttér és a plakáton szereplő politikusok kezébe helyezett tábla egyértelműen a rendőrségi helyiséget és a rabosítás folyamatát idézte. Kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás korlátjának az emberi méltóság megsértését állította, és azt a CÖF álláspontjuk szerint megsértette Mesterházy Atilla esetében.

A szerdai tárgyaláson sem a CÖF képviselője, sem ügyvédje nem jelent meg. Ők korábban azzal érveltek, hogy a plakát terjesztése egy civil kampány részeként megvalósított politikai ismeretterjesztés volt. Azt közölték, hogy a kampány a Gyurcsány-kormány "hét főbűnét" állította a középpontba, a bohócot pedig a középkori udvari bolond megfelelőjének tekintették. Korábban úgy nyilatkoztak, hogy Mesterházy Attilának társaival együtt közszereplőként tűrnie kell a sommás kritikájukat, miszerint "nem érdemelnek több esélyt".

Litresits András az MTI-nek úgy nyilatkozott, még nem döntöttek arról, fellebbeznek-e az ítélet ellen.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com