Miről is szól október 23!

A diáktüntetés előkészítése, október 22.

A Szegedi Egyetem diákjai október 20-i gyűlésükön pontokba foglalták demokratikus követeléseiket. Hatásukra és a poznańi munkásfelkelés hírére a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói október 22-én nagygyűlést rendeztek az egyetem aulájában. Itt elhatározták, hogy másnap délután 3 órára a lengyel néppel szimpatizáló tüntetést hirdetnek a budapesti egyetemistáknak és főiskolásoknak. A demonstráció helyszíneként a lengyel–magyar barátságot jelképező Bem József szobrát jelölték meg.

A diákgyűlés elfogadta az egyetemisták híres 16 pontos követeléseit is, amelyek független, demokratikus Magyarország-képükkel már jócskán túlmutattak a pártellenzék antisztálinista elképzelésein. A felhívás első pontja a szovjet csapatok kivonását szorgalmazta. Este a diákok képviselői megpróbálták beolvastatni a rokonszenvtüntetés hírét és a 16 pontot a Magyar Rádióban, az utóbbit azonban a rádió vezetői megtagadták.

Október 23 délelőttje

Október 23-án reggel a diákok által meghirdetett lengyelbarát rokonszenvtüntetést bejelentette a rádió, valamint a legnagyobb példányszámú napilap, a Szabad Nép is Új, tavaszi seregszemle című vezércikkében. A 16 pont követeléseit mérsékeltebb változatban közlő vezércikk mellett a lap a Magyar Írószövetség közleményét is mellékelte, amely üdvözölte a lengyelországi változásokat.
A politikai vezetés Nagy Imre körül tömörülő, háttérbe szorított része, az úgynevezett Nagy Imre-csoport (Nagy Imre, Losonczy Géza, Haraszti Sándor, Újhelyi Szilárd, Vásárhelyi Miklós, Jánosi Ferenc és Gimes Miklós) Losonczy lakásán gyűltek össze, azonban nem tudták eldönteni, hogy a rokonszenvtüntetést csak eltűrjék vagy nyíltan támogassák is. Nagy Imre határozottan ellenezte a tüntetés támogatását.

Az egyetemisták az összes budapesti felsőoktatási intézménybe széthordták a 16 pontot tartalmazó kiáltványt. Számos ifjúsági szervezet csatlakozott a kiáltványhoz és a délutáni tüntetéshez. A délelőtt folyamán a Petőfi Kör is csatlakozott a felhíváshoz, sőt a tüntetés vezetését is vállalta. A kör vezetői tárgyaltak az MDP vezetőivel, hogy a párt nevében Kádár János beszéljen a tüntetőkhöz, Kádárék azonban elutasították a javaslatot.

A délelőtti órákban a történelmi kibékülés sikerével visszaérkezett Budapestre az addig Jugoszláviában tárgyaló párt- és kormányküldöttség, melynek élén Gerő Ernő állt. A delegáció rögtön az Akadémia utcai pártközpontba sietett, ahol azonnali, kibővített Politikai Bizottsági (PB) ülést hívtak össze. Révai József és Marosán György ellenforradalmi veszélynek ítélték a helyzetet, a tüntetés azonnali betiltását és a fegyveres rendteremtést javasolták. Ács Lajos viszont tagadta az ellenforradalmi veszélyt, és politikai megoldásként azt javasolta, hogy Nagy Imrét vonják be újra a pártvezetésbe.

A PB ülését ezek után felborították az egymás után érkező küldöttségek: a Szabad Nép szerkesztősége, a budapesti pártbizottság, a DISZ, az Írószövetség és a Petőfi Kör vezetősége. Végül heves, személyes vádaskodásokkal tarkított veszekedés után a PB úgy döntött, hogy betiltja a tüntetést, de nem ad tűzparancsot. Délben a Kossuth Rádió megszakította tervezett adását és beolvasta a Belügyminisztérium közleményét a tüntetés betiltásáról.

A tüntetésre való készülődést ekkor már nem lehetett megállítani. A tüntetés betiltása ellen még pártszervezetek is azonnal tiltakozni kezdtek, sőt, a PB tiltó határozata ellenére a párt ifjúsági szervezete, a DISZ is úgy döntött, hogy részt vesz a tüntetésen, és felszólította valamennyi tagját az akció támogatására. A katonai akadémiák hallgatói ugyancsak támogatásukról biztosították az őket felkereső egyetemistákat. Kopácsi Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya pedig kijelentette, hogy a fővárosi rendőrség nem fog fegyvert használni a békés tüntetőkkel szemben. A diákok követeléseihez egyre nagyobb számban csatlakoztak már a munkások is.

A párt vezetése a fő helyszínekre kiküldött PB-tagok jelentései alapján hamarosan látta a tiltás eredménytelenségét. Magának a hadseregnek és a rendőrségnek a felhasználhatósága is kétes lett, a hatalomnak csak egyetlen szilárd fegyveres ereje maradt, az ÁVH. Ezért még 3 óra előtt feloldották a tilalmat, sőt felhívták a budapesti pártszervezeteket, hogy vegyenek részt a tüntetésen, hogy a párt legalább mederben tarthassa az eseményeket. Bata István honvédelmi miniszter a katonaság tagjainak civilben való részvételét is engedélyezte.

14:23-kor a Kossuth Rádió megszakította műsorát, és beolvasta a Belügyminisztérium újabb, a tüntetést engedélyező határozatát. Ezzel egyidejűleg a párt vezetői folyamatosan küldték a fegyveres erősítést a Rádióhoz és egyéb stratégiai szempontból fontos helyekre. Az ÁVH alá tartozó Belső Karhatalom pedig megszervezte a Fő utcai börtön védelmét.

Az október 23-i tömegtüntetés

A műegyetemisták menete délután fél háromkor a Budapesti Műszaki Egyetem épületétől indult el. A Szabadság hídon átvonulva első állomásuk a belvárosi Petőfi-szobor volt, ahol egyesültek a pesti oldal egyetemeiről és főiskoláiról érkezőkkel.

15 órakor a Petőfi szobornál megkezdődött a békés demonstráció. Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt, egy diák felolvasta a 16 pontot, majd a tízezres tömeg elindult az előre meghirdetett Kossuth Lajos utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Nagykörút – Margit híd útvonalon.
A délelőttös műszakból érkező munkások tömegesen csatlakoztak a fiatalokhoz, így az egyetemisták kezdetben zárt rendje mindinkább kibővült, miközben az ablakokba és a házak elé csoportosulók egyre felszabadultabb üdvözlésétől, biztatásától kísérve-támogatva vonultak céljaik felé. A tömeg folyamatosan nőtt, a reformok követelése mellett egyre inkább teret nyertek a nemzeti jelszavak.

A tüntetés végállomásaként meghirdetett Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, amely többek között a következő követeléseket tartalmazta: Nagy Imre legyen ismét a miniszterelnök, a Szovjetuniótól független nemzeti politika, nagyobb demokrácia a közéletben, az erőszakos mezőgazdasági kollektivizáció leállítása, szabad parlamenti választások, a gyárak munkástanácsok általi irányítása. Ezután Zbigniew Herbert lengyel író is köszöntőt mondott, majd Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot. Ezután a diákok megkoszorúzták a szobrot. A tüntetők létszáma ekkor már kb. 100 000 fő lehetett, és a tömegnek igazából nem volt vezetője. Az emberek kivágták a zászlókból a szovjet mintájú címert, a tömeghez csatlakozó egyenruhás katonák pedig letépték sapkájukról a vörös csillagot.

A tüntetés a beszédek elhangzása után nem oszlott fel, hanem egyesek javaslatára a menet elindult a Parlament felé meghallgatni Nagy Imrét. A tömeg a Margit hídon át vonult. 17 órakor ért a Kossuth térre az első csoport, de 18 órára már a tér és a környező utcák is megteltek. Kb. 2-300 000 ember gyűlhetett össze a téren. 18:30-kor kikapcsolták a tér világítását, a tömeg azonban ott maradt. Sokáig meggyújtott újságok világítottak csak, a tömeg pedig Nagy Imrét követelte. Idővel visszakapcsolták a világítást.
Végül este 9 órakor Nagy Imre megjelent a Parlament erkélyén, reformokat ígért, és hazatérésre szólította fel az embereket.

A tüntetés ideje alatt Gerő Ernő és köre riadóztatták a budapesti és a környékbeli katonai egységeket. Gerő telefonon katonai segítséget kért Hruscsovtól. Este 8 órakor a Kossuth Rádió közvetítette Gerő beszédét, amelyben sovinisztának, nacionalistának és antiszemitának nevezte a tüntetést, önmagát a reformok képviselőjének nyilvánította, addigi politikáját helyesnek ítélte és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott.

Este 6 óra körül a Dózsa György úti Sztálin-szobornál nagy tömeg gyűlt össze, és a tüntetők a Himnusz éneklése mellett fél 10 körül végül ledöntötték a csaknem 6 tonna súlyú szobrot.

A 16 pont a következő volt (több szövegváltozat is elterjedt):

1. Vonják ki a szovjet csapatokat! (Ezt kiáltozták hozzá:"Ruszkik haza!")


2. Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben (Magyar Dolgozók Pártja)! Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget), hívják össze a pártkongresszust!


3. Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!


4. Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!


5. Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!


6. Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar-jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!


7. Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!


8. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket (a magyar közvélemény nem tud semmiről), a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról! (az 1947. április 10-ei párizsi békében foglalt jóvátétel tízszeresét rabolták el!)


9. Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!


10. Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel egyenrangú támogatást!


11. Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió) hurcolt foglyokat!


12. Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!


13. Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!


14. Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!


15. Szolidaritást a lengyel néppel!


16. Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!