Önkéntes szövetkezeti rendszert javasolnak a kisgazdák

Önkéntes, tulajdonon alapuló szövetkezeti rendszert javasol a kis- és közepes birtokkal rendelkező gazdák hosszú távú sikeressége érdekében a Fidesszel szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület (KPE-KPSZ) készülő választási programjában.

Erről Turi-Kovács Béla, a KPE-KPSZ elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt szombaton, a szervezet országos vezetőségi ülésének szünetében újságíróknak. Hangsúlyozta, olyan "vidéki népnemzeti erőt" képviselnek, amely a polgárság jelentős részét is meg kívánja szólítani. A kormányoldali politikus készülő programjukból idézve hangsúlyozta, változtatásokat kezdeményeznek annak érdekében, hogy az agráriumnak legfontosabb európai uniós támogatásokat a jelenleginél hatékonyabban lehessen felhasználni.

mezőgazdaságA kisgazdák kiemelt igényeként említette a kis- és középbirtok megerősítését, amihez elengedhetetlennek tartják egy önkéntes, tulajdonon alapuló mezőgazdasági szövetkezési rendszer kialakítását. A KPE-KPSZ emellett az általános iskolákban és középiskolákban is kötelezővé tenné az agrároktatást, tovább el szeretné érni, hogy a bírósági végrehajtási rendszer újra a bíróságok felügyelete alá kerüljön - fejtette ki a politikus. Turi-Kovács Béla beszélt arról is, hogy a kisgazda politikusokat tömegével keresik fel azon "mutyipártok", amelyek tagság és szervezet nélkül, az új választási törvény biztosította lehetőségeket kijátszva próbálnak akár százmillió forintos állami támogatásokhoz jutni.

"A kisgazda szervezetek, képviselők nem eladók" - üzent a kormánypárti politikus, kiemelve: a KPE-KPSZ képviselői továbbra is kizárólag a Fidesszel hajlandók együttműködni, mivel nem látnak semmilyen más olyan politikai erőt, amely szerintük folytathatná az ország kivezetését a válságból.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com