Önkormányzat 2014 - A Jobbik szerint közpénzből kampányol a Fidesz Debrecenben (3. rész)

A Jobbik debreceni szervezete felszólítja a város fideszes vezetőit és az önkormányzati cégek igazgatóit, hogy tartózkodjanak a közpénzek kampánycélú felhasználásától - közölte Kőszeghy Csanád Ábel, a párt debreceni elnöke, polgármesterjelöltje csütörtökön sajtótájékoztatón.

480px-Fidesz_New_logoPósán László, a Fidesz debreceni elnöke erre reagálva közleményében leszögezte: Kósa Lajos polgármesteri megbízatásának végén lezárul egy igen sikeres, Debrecen fejlődését nagymértékben előremozdító korszak, amiről indokolt számot adni.

Kőszeghy Csanád Ábel kifogásolta, hogy a város egyik cége, a Cívis Ház Zrt. megjelentette a Városközpont Magazin különszámát Az alkotás 16 éve címmel.

A 90 ezer példányban megjelent, minden debreceni háztartásba eljuttatott ingyenes kiadvány Kósa Lajos polgármesteri időszakának eredményeit mutatja be "az ötvenes éveket idéző stílusban" - tette hozzá a jobbikos politikus, megjegyezve: a közpénzből finanszírozott kampányújság összemossa az elmúlt évek városi, egyetemi és magánfejlesztéseit Debrecenben.

A jobbikos politikus szerint "a kampányolás eme formája nem etikus, a törvényesség határait is feszegeti, de főleg ízléstelen".

Hozzátette: ha tényleg komolyan gondolták volna, hogy be kell mutatni a fideszes városvezetés idején a városban történt fejlesztéseket, akkor megtehették volna az önkormányzati választás után.
A választás előtt néhány héttel viszont ez az újság nem nevezhető másnak, csak kampánykiadványnak - jegyezte meg az ellenzési politikus.

Ágoston Tibor, a Jobbik debreceni önkormányzati frakciójának vezetője emlékeztetett rá, hogy az elmúlt évek látványberuházásai miatt majdnem csődbe ment Debrecen, a csaknem 20 milliárd forintos adósságtól az államnak kellett megmenteni a várost.

A debreceni vagyonkezelő holdingnak jelenleg is 16 milliárdos adóssága van - állította Ágoston Tibor, aki arra is választ vár a fideszes vezetéstől, hogy milyen a látványberuházásként elkészült épületek kihasználtsága és fenntartási költsége, ami a város polgárait terheli.

A frakcióvezető is felszólította a városvezetést és a városi cégek vezetőit, hogy a továbbiakban kerüljék az olyan jellegű visszaéléseket, hogy a közpénzből finanszírozott kiadványokat kampánycélokra használják fel.
Pósán László a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva közölte: a Jobbik debreceni elnöke feltehetően rövidtávú memóriával van megáldva, ugyanis ha bármelyik könyvtárba bemegy, találkozik azokkal a színes kiadványokkal, amelyek korábban egy-egy 4 éves ciklus elemeit mutatták be.

Mindenki tudja: Kósa Lajos polgármesteri megbízatásának végén lezárul egy igen sikeres, Debrecen fejlődését nagymértékben előremozdító korszak. "Ha korábban 4 évente joggal és indokoltan számot adtunk arról, hogy és miként fejlődött a város, akkor ez egy ilyen korszak végén még inkább indokolt, hogy megtörténjen" - sorolta érveit közleményében a fideszes politikus.

Pósán László szerint "a kiadvány Debrecent, az itt élő emberek eredményeit, sikerét tartalmazza és nem pártpolitikai reklámanyag. Egyetlen oldalon sem található pártlogó vagy pártnév".

"Azt tudjuk, hogy az ellenzéknek mindig is fájt, hogy az ő jelöltjeik mindig könnyűnek találtattak a korábbi választásokon, de egy demokráciában az emberek döntenek, bölcsen, saját belátásuk szerint, egy-egy politikai erő teljesítményének mérlegelése alapján" - tette hozzá.

A Fidesz debreceni elnöke szerint "a Jobbik frakcióvezetője ugyancsak memóriaproblémákkal küszködhet", mert Debrecen város adósságait nem a városfejlesztési kiadások idézték elő, hanem a balliberális kormányzat 8 éve, amikor folyamatosan növelték az önkormányzatok kötelező feladatait és ezzel párhuzamosan egyre szűkebbre szabták az ezekhez kapcsolódó állami forrásokat.

Ebből az adósságból váltotta ki a magyar kormány az ország összes önkormányzatát, függetlenül attól, hogy milyen pártállású polgármester vezette - jegyezte meg Pósán László, majd javasolta: kérdezzék meg Tiszavasvári jobbikos polgármesterét, hogy tiltakozott-e a kormány ezen intézkedése ellen, mert ők nem tudnak róla.

"Ágoston Tibor ezek szerint szívesebben látná, ha minden debreceni családnak a vállát az MSZP-SZDSZ kormánynak köszönhető adósságteher nyomná. Mi is különbözteti őt meg akkor a Gyurcsány-Bajnai csapattól?" - tette fel a kérdéseit közleményében a Fidesz debreceni elnöke.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com