Önkormányzat 2014 - Az LMP csak az Ab döntése után nevezi meg főpolgármester-jelöltjét

A Lehet Más a Politika (LMP) Budapesti Választmánya csak az Alkotmánybíróságnak (Ab) a fővárosi választási rendszert érintő döntése után választja meg főpolgármester-jelöltjét és fővárosi listavezetőit - közölte a párt vasárnap az MTI-vel.

lmpAz LMP országos és fővárosi kongresszust tartott a hétvégén, vasárnap a budapesti választmány ülésezett, az úgynevezett Budapest Kongresszuson a párt főpolgármester-jelöltjéről és az LMP Budapest-programjáról akartak dönteni.

A párt azonban vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t közleményben, hogy "a kormány kapkodó, átgondolatlan és csak a saját politikai szempontjait szem előtt tartó törvényalkotási szokásai miatt alig két hónappal a választások előtt még az indulás feltételei sem egyértelműek", a párt Budapest Kongresszusa a kialakult helyzetre való tekintettel "egyelőre nem látja értelmét konkrét jelöltek megnevezésének".

A helyzet tisztázódása estén az augusztus 2-án tartandó Budapest Kongresszus fogja kiválasztani a párt fővárosi jelöltjeit - tették hozzá.

Kitértek arra: az Alkotmánybíróság a napokban dönt arról, hogy "a Fidesz által benyújtott, egyértelműen a saját politikai céljait szolgáló új önkormányzati törvény sérti-e az Alaptörvényt". Mint írták, júniusban többek között az LMP-frakció támogatásával ellenzéki képviselők az új önkormányzati törvény Alkotmánybírósági vizsgálatát kezdeményezték.

"Az LMP felháborítónak tartja, hogy a kormánypárt minden választás előtt saját érdekei szerint átrajzolja a választási rendszert, de az önkormányzati választási törvény módosításánál már a saját maga által írt Alaptörvényt sem tudta betartani" - olvasható a közleményben.

Az LMP határozott álláspontja szerint az új törvény számos, a jelöltállítást érdemben befolyásoló pontját meg kell, hogy semmisítse az Alkotmánybíróság.

Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI-vel szerdán közölte, hogy várhatóan hétfőn dönt az Alkotmánybíróság az önkormányzati törvény fővárosi választási rendszerre vonatkozó rendelkezéseit támadó indítványról.

A parlament június 10-én kormánypárti képviselők javaslatára fogadta el azt a törvénymódosítást, amelynek alapján az önkormányzati választás után átalakul a Fővárosi Közgyűlés és a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat.

A módosítás értelmében a közgyűlési döntéseknél bevezetik a kettős többség elvét, azaz a döntéshez egyrészt szükség lesz arra, hogy a többség - vagyis a 33 képviselőből legalább 17 - jóváhagyja a javaslatot, másrészt a Budapest összlakosságának legalább a felét plusz egy embert képviselő kerületi polgármester igen szavazata is kell majd.

Június 24-én szocialista, független, LMP-s és jobbikos országgyűlési képviselők, összesen 57-en fordultak az Ab-hez, kérve a törvénymódosítás megsemmisítését annak érdekében, hogy a Fővárosi Közgyűlést a Fidesz szándékával ellentétben ne a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bekerülő politikusok adják.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com