Önkormányzat 2014 – Együtt-PM: további időveszteségnek nem volt helye

A kampányfelkészülés előrehaladtával, az önkormányzati választási kampány jövő heti indulásával indokolta az Együtt-PM társelnöke szerdán azt, hogy szervezete nem várt az átfogó budapesti megállapodás megkötésére a baloldali pártokkal, hanem önállóan indul Budapesten.

egyutt-pm_logoSzigetvári Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a szövetség keddi döntésével kapcsolatban úgy fogalmazott: olyan partnerekkel szeretnének együttműködni, akikben fel sem merül, hogy utólag, egyoldalúan módosítsanak egy megállapodáson, az MSZP pedig ezt megtette.

Közölte: bár az MSZP, a DK és az Együtt-PM kísérletet tett arra, hogy leváltsák a fővárosban a "tisztességtelen" polgármestereket, ennek feltételeit azonban péntekről keddre összeomlani látták, mivel a szocialisták nem írták alá azt.

Szerinte ugyanakkor ez néhány kerületben nem akadályozhatja a baloldal előretörését, és döntésük Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét sem veszélyezteti. Utóbbiról azt mondta: Falus Ferenc jogi értelemben egy párt jelöltje, politikai értelemben azonban az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje.

Szigetvári Viktor szerint az az MSZP belügye, hogyan teremti meg a megállapodás feltételeit. Kijelentette: korábban az ellenzék köreiben sok bosszúságot okozott, hogy a szocialisták egyes politikusai úgy politizáltak, "hogy piócának tekintették mind a Demokratikus Koalíciót, mind az Együtt-PM-et". Hozzátette ugyanakkor: noha Tóbiás József szocialista elnök új hangot ütött meg, kimondva, hogy a "kiszorítósdi" nem vezet sehová, mégis néhány kerületben szervezete ezt érezte.

Kedden az Együtt-PM azt közölte: önállóan indul Budapesten az önkormányzati választáson és önállóan köt kerületi szintű megállapodásokat. Az MSZP budapesti elnöke viszont úgy nyilatkozott, hogy lesz megállapodás, a háromszázból még két önkormányzati körzetről vitatkoznak. A DK arra kérte a feleket, hogy legalább a nem vitatott pontokban állapodjanak meg.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com