Önkormányzat 2014 - Érdemi áttörést vár a Jobbik elnöke

Érdemi áttörést vár a Jobbik elnöke a vasárnapi önkormányzati választáson a párt 2010-es választási eredményéhez képest.

választás-2014Erről Vona Gábor vasárnap beszélt újságíróknak, miután leadta szavazatát feleségével a főváros XI. kerületében, a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban.

A pártelnök arra biztatott mindenkit, hogy éljen szavazati jogával függetlenül attól, hogy melyik párt szimpatizánsa. Álláspontja szerint a voksolást komolyan kell venni, az emberek öt évre döntenek településük életéről.

A tét óriási, nem csupán arról szól, hogy az adott településen milyen döntések születnek majd, hanem arról is, hogy lesz a Fidesznek 2018-ban érdemi, erős kihívója - értékelt Vona Gábor.

Megjegyezte: a baloldal morálisan és politikailag is összeomlott, a Fidesz reális alternatívája a Jobbik.
A várakozásokat firtató kérdésre azt felelte: a fővárost tartja a legnehezebb terepnek, így itt abban bízik, hogy minél több helyen megkerülhetetlen erővé válnak. Vidéken a megyei közgyűlési és helyi képviselők, valamint a polgármesterek számát tekintve is áttörésre számít 2010-hez képest - mondta. Felidézte, hogy akkor három polgármesteri tisztséget nyertek el.

Kiemelte, a Jobbik az országgyűlési és az európai parlamenti választáson bebizonyította, hogy már nem egy északkelet-magyarországi párt. Jelezte: bízik abban, hogy a Dunántúlon is több polgármesteri címet szereznek, s ezek között városok is lesznek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com