Önkormányzat 2014 – Fidesz: Miskolcon működik a jogrend és a jogállam
A Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője szerint Miskolcon működik a jogrend, működik a jogállam, ezt bizonyították a keddi kilakoltatások is. Soós Attila a szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: elvált az ocsú a búzától, jól látható Gyurcsányék, Bajnaiék és az MSZP együttes támadása a miskolci nyomortelepek felszámolása ellen.
Úgy fogalmazott, a Hatodik utcában jogerős bírósági ítéletnek szereztek érvényt, ugyanis évek óta nem fizető családoknak kellett elhagyniuk városi tulajdonú ingatlanukat.
„Nem akarunk és nem tudunk szembemenni 35 ezer lakos véleményével, akik nevükkel és aláírásukkal álltak ki a nyomortelep felszámolási programunk mellett” – hangsúlyozta a szóvivő.
A város vezetése továbbra is elkötelezett a működő jogrend és a város nyomortelepeinek felszámolása mellett, ebben a küzdelemben nincs visszaút – jelentette ki Soós Attila, hozzátéve: nem állnak azok pártjára, akik nem tartják be a jogszabályokat, és hosszú évek óta nem fizetik a bérleti és közüzemi díjakat.
Utalva a korábbi szocialista városvezetőségre és a szerdai, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és partnerei által szervezett tiltakozó akcióra azt mondta: akik annak idején tétlenül nézték, ahogy a fészekrakók elözönlik a miskolci lakótelepeket, ma azok mellé állnak, akik a nyomortelepek védelme érdekében tüntetést és sátoros demonstrációt szerveznek a Városháza elé. Hozzáfűzte, „a fészekrakóügy főfelelősei, Gyurcsányék és az MSZP-sek, a sátorozni akaró számozott utcai lakosok mellett harcolnak”.
Soós Attila úgy fogalmazott, hogy a keddi kilakoltatással kapcsolatban „a miskolci baloldal összevissza hablatyolt, az MSZP egy általános emberi jogi nyilatkozatot tudott csak kiadni”. Az Együtt PM országos vezetősége pedig a miskolci nyomortelepek felszámolása és a törvényes kilakoltatások ellen agitált közleményében. Szégyen és gyalázat, hogy mindeközben Gyurcsányék „független" miskolci polgármesterjelöltje, Pásztor Albert „gyáván hallgat” - fogalmazott.
MTI

Hozzászólások