Önkormányzat 2014 - FVB: nem indulhat öt DK-s jelölt a III. kerületben

Helybenhagyta a III. kerületi helyi választási bizottság határozatait a Fővárosi Választási Bizottság pénteken, így öt egyéni választókerületben nem indulhat a Demokratikus Koalíció jelöltje az októberi önkormányzati választáson.

dk3A DK azért fordult az FVB-hez, mert a III. kerületi választási bizottság visszautasította öt egyéni választókerületi jelöltjük nyilvántartásba vételét, arra hivatkozva, hogy nem tudták összegyűjteni az induláshoz szükséges számú érvényes ajánlást. A DK szerint azonban összegyűjtötték az előírt számú ajánlást.

Az FVB pénteki ülésén helybenhagyta a III. kerületi választási bizottság határozatait mind az öt jelöltre vonatkozóan.

Az FVB ülésén elhangzott: a jegyző által meghatározott számú ajánlásoknak mind érvényesnek kell lenniük ahhoz, hogy a jelöltet nyilvántartásba vehessék, a képviselőjelöltek azonban hiába nyújtottak be a meghatározottnál több ajánlást, ha azok közül az érvényesek száma nem érte el a szükséges mennyiséget.

A DK azzal, hogy öt egyéni választókerületi jelöltjét nem vették nyilvántartásba, elesett attól a lehetőségtől, hogy kompenzációs listát állítson a kerületben, így ugyanis nincs meg a listaállításhoz szükséges számú, kilenc egyéni választókerületi jelöltje.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com