Önkormányzat 2014 - Lejárt a határidő, 11 főpolgármester-jelölt lehet

Hétfő délután négy órakor lejárt a főpolgármester-jelöltek bejelentésére rendelkezésre álló határidő, a már nyilvántartásba vett Fidesz-KDNP-s és jobbikos jelölt, valamint az ajánlásait pénteken leadó LMP-s és Együtt-PM-es jelölt mellett további kilenc jelölt adta le ajánlásait a Fővárosi Választási Irodánál (FVI).

magyar_valasztas_urna_szavazasA szociáldemokraták hétfőn bejelentették, nem indítják el jelöltjüket, az egyik független jelöltnek pedig nincs meg a szükséges számú ajánlása, így legfeljebb 11-en lehetnek majd a szavazólapon.

Tarlós Istvánt, a Fidesz-KDNP és Staudt Gábort, a Jobbik főpolgármester-jelöltjét a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) múlt héten vette nyilvántartásba. Az Együtt-PM és az LMP pénteken nyújtotta be az összegyűjtött ajánlásokat, Falus Ferenc és Csárdi Antal nyilvántartásba vételéről várhatóan hétfő délutáni ülésén dönt az FVB.

A hétfő 16 órai határidőig még kilenc jelölt leadta ajánlásait a FVI-nél, azonban a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és a Magyar Nők Szövetsége hétfőn úgy döntött, nem támogatják a továbbiakban Fürst Izabellát, és mégsem indítják a választáson. Sárkány György András függetlenként indulni szándékozó jelölt pedig az MTI-nek az FVI folyosóján az ajánlóívek leadásakor azt mondta, nem gyűlt össze a szükséges számú ajánlása.

Ez azt jelenti, hogy tizenegy jelölt versenghet a főpolgármesteri cím elnyeréséért abban az esetben, ha a hétfőn leadott ajánlások között legalább 5-5 ezer érvényes ajánlást találnak.

Az ajánlások ellenőrzésére három napja van a Fővárosi Választási Irodának, az FVB-nek pedig legkésőbb péntek éjfélig kell döntenie a jelöltek nyilvántartásba vételéről. Azonban csak az ajánlások ellenőrzése és a jogorvoslatok lezárulta után, jövő hét elején derül ki, végül hányan lesznek a szavazólapon.

A főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlások összegyűjtéséhez 13 ember igényelt ajánlóívet a választási irodától: Ács László (Zöldek Pártja), Bodnár Zoltán (Magyar Liberális Párt), Bokros Lajos (Modern Magyarország Mozgalom Párt), Csárdi Antal (LMP), Falus Ferenc (Együtt-PM), Fürst Izabella (Magyar Nők Szövetsége, Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja), Staudt Gábor (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Tarlós István (Fidesz-KDNP), Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt).

Átvette az ajánlásgyűjtő íveket négy független jelölt is: Galyas István, Magyar György, Sárkány György András és Szegedi László.

A választási eljárásról szóló törvény szerint valamennyi ajánlóívet le kell adniuk a jelölteknek a jelöltbejelentésre nyitva álló határidőig, különben a bizottság ajánlóívenként 10 ezer forint bírságot szab ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com