Önkormányzat 2014 - Maradhatnak a választási plakátok, ahol tart a kampány, a többit másfél héten belül le kell szedni

Azokon a településeken, ahol meg kell ismételni az október 12-ei önkormányzati választás szavazását, kint maradhatnak a választási plakátok; ezeken a helyeken nem érvényes a plakáteltávolításra vonatkozó szabályozás, mivel még tart a kampányidőszak.

választásAz önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek november 11-éig - tehát a szavazásnap utáni 30 napon belül - kell leszedniük a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat. Ez az előírás nem vonatkozik azonban az "újrázó" településekre, ahol jogszabálysértés miatt meg kell ismételni a szavazást.

A Nemzeti Választási Iroda jelenlegi adatai szerint 11 települést érint valamilyen (képviselői, polgármesteri, megyei közgyűlési) megismételt önkormányzati választás: Baksot, Pécset, Sumonyt, Ózdot, a főváros XVIII. kerületét, Győrt, Recsket, Jászkisért, Cserhátszentivánt, Látrányt és Szekszárdot.

A megismételt szavazásokat november 9-ére tűzték ki a helyi választási bizottságok. Ez azt jelenti, hogy ezeken a településeken jelenleg is tart a kampányidőszak, egészen a szavazás napjáig.

A többi településen azonban - azokon is, ahol időközi választást kell tartani - a választási plakátokat el kell távolítani november 11-éig. A választási törvény szerint a plakátokat azoknak kell eltávolítaniuk, akik azokat kihelyezték, vagy akinek az érdekében elhelyezték őket.

Ha a hirdetményeket nem távolítják el időben, az önkormányzatoknak kell eljárniuk. Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd ennek költségét kiszámlázhatják.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com