Önkormányzat 2014 – MLP: közlekedési dugók mellett kezdődik a tanév Budapesten
A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint dugókban araszolva lesznek kénytelenek a budapestiek megkezdeni a tanévet, a főváros számos pontján ugyanis nem készültek el az útfelújítások és más beruházások.
Bodnár Zoltán, a párt főpolgármester-jelöltje és Bősz Anett, az MLP ügyvivője, óbudai polgármesterjelöltje vasárnap a Thököly út és a Hungária körút kereszteződésében tartott sajtótájékoztatón beszélt erről. A zuglói csomópontot azért választották, mert ott szintén útlezárások nehezítik a közlekedést.
Bodnár Zoltán azt mondta: legalább húsz hasonló helyszínen beszélhetne a budapesti közlekedési nehézségekről, amelyeket szerinte az okoz, hogy a 2010-es kormányváltás után "politikai tisztogatások" során eltávolították azokat a szakembereket, akiknek évtizedes gyakorlatuk volt a város szervezett működtetésében. Szerinte helyettük olyanok kerültek a fővároshoz, akik "legfeljebb párttisztséggel rendelkeztek".
A munkálatok annak ellenére nem zárulnak le őszre, hogy "szerény mennyiségű" felújításról van szó - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy míg 2005 és 2010 között 500 kilométernyi utat újítottak fel Budapesten, addig 2012-ben 2 kilométernyi, a múlt évben 15, idén pedig 19 kilométernyi útszakasz újul meg.
"Rosszindulatú feltételezés lenne ugyanakkor azt gondolni, hogy a munkák időzítése nem véletlen, és Tarlós Istvánnak fontosabb lenne, hogy az október 12-én tartandó választások előtt adhasson át néhány nagyobb felújítást" – fogalmazott.
Bősz Anett a tájékoztatón oktatási kérdésekről szólva arról beszélt: míg tavaly a tankönyvkérdés, idén az elektronikus napló bevezetése okoz problémát iskolakezdéskor, mert szerinte a kormány képtelen volt az ezzel kapcsolatos közbeszerzést rendben lefolytatni.
Bírálta azt is, hogy az iskolák már nem készíthetnek önálló pedagógiai programot, ezzel szerinte megszűnik a budapesti iskolák sokszínűsége. Az MLP óbudai polgármesterjelöltje a "diktatúra felé vezető út első lépcsőfokának" nevezte, hogy mindössze két kiadó szállít tankönyveket az iskolákba.
MTI

Hozzászólások