Önkormányzat 2014 - Nézőpont: kevesebb a pártválasztó, csökkent a Jobbik és az MSZP támogatottság

Csökkent a pártválasztók aránya, aminek elsősorban a Jobbik és az MSZP a kárvallottja, a Fidesz-KDNP továbbra is jelentős előnnyel vezet - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából, amelynek eredményét pénteken juttatták el az MTI-hez.

Választás 2014A szeptember 22. és 26. között, ezer ember telefonos megkérdezésével készített országos reprezentatív felmérés értelmében a Fidesz-KDNP-vel az összes megkérdezett 34 százaléka szimpatizál, így - mint írták - a nyári alacsonyabb támogatottsági értékek után stabilizálni tudta a párt a támogatottságát.

Az MSZP és a DK ebben a körben 6-6 százalékon áll, az Együtt-PM pedig 3 százalékon. Az LMP támogatottsága 4 százalékos, a Jobbik pedig visszaesett 11 százalékra, a korábbi stabil, 15 százalékos támogatottságáról.

A potenciális szavazók csoportjában a kormánypártok együttesen 45 százalékon állnak, a Jobbik pedig 20 százalékon. Az MSZP és a DK a potenciális szavazók között 12-12 százalékos támogatottsággal bír, az LMP 6, az Együtt-PM pedig 5 százaléknyi szavazatra számíthatna.
A választói aktivitás 49 százalékos.

Hasonló eredményre jutott a Századvég is, amelynek kutatási eredményét csütörtökön tette közzé a Napi Gazdaság. Eszerint stabilan őrzi vezető pozícióját a Fidesz-KDNP mind a teljes népesség, mind pedig a biztos pártválasztók körében.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com