Önkormányzat 2014 - Szavazategyenlőség miatt két választást kell megismételni Zalában

Két zalai településen szavazategyenlőség miatt ismétlik meg a jövő év elején a polgármester-választást, egy faluban pedig az október 12-én jelölt hiányában elmaradt voksolásra tűztek ki új időpontot - mondta el a Zala Megyei Területi Választási Iroda vezetője csütörtökön az MTI érdeklődésére.

választásMester László tájékoztatása szerint Zalamerenyén január 18-án, Lispeszentadorjánban pedig február 1-jén tartják meg újból a polgármester-választást, miután mindkét településen egyenlő szavazatot kapott két-két jelölt. Valkonyán, ahol októberben jelölt hiányában maradt el a szavazás, szintén január 18-án választhatják meg a település új vezetőjét a helybéliek.

Zalamerenyén az októberi szavazáskor 134 választópolgár adta le a voksát, az urnákban egy olyan szavazólap volt, amelyet érvénytelennek minősített a helyi választási bizottság. Az első eredménymegállapítás szerint a független Papp Sándor 67, a Fidesz-KDNP színeiben induló - eddig a települést függetlenként irányító - Ódor László Lajos 66 voksot szerzett polgármesterjelöltként.

A polgármester fellebbezése nyomán a területi választási bizottság érvényesnek ítélte meg a korábban érvénytelennek minősített egyetlen szavazólapot, így szavazategyenlőség alakult ki a két polgármesterjelölt között. Kihívója emiatt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, de a Pécsi Ítélőtábla - a honlapján olvasható határozat szerint - ezt alaptalannak találta, így jogerős végzésével helybenhagyta a területi választási bizottság szavazategyenlőséget megállapító döntését.

Lispeszentadorjánban a választásra jogosult 261 lakos közül 169 járult az urnákhoz októberben, s a szavazatszámláláskor egy érvénytelen voksot találtak. A település lakói három független polgármesterjelölt közül választhattak, így Cseresnyésné Cser Andrea eddigi polgármester, valamint Árkus Béla egyaránt 62 voksot gyűjtött, míg Szép Ferencre 44-en szavaztak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com