Önkormányzat 2014 - Vona Gábor: a Jobbik kampánya sikeres volt (2. rész)

Optimistán, bizakodva várja a Jobbik mind Miskolcon, mind pedig az ország más településein a vasárnapi önkormányzati választás eredményeit. Miskolcon esélye van a győzelemre a párt polgármesterjelöltjének, Jakab Péternek - mondta Vona Gábor pártelnök a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

vona gáborA politikus kijelentette: a Jobbik kampánya az országban jól időzített, sikeres volt. Mint mondta, a vasárnapi választást tiszta lelkiismerettel várják, tisztességes, jó jelölteket állított a párt, olyanokat, akiknek végrehajtható programjuk van.

Hozzátette: Miskolcon "a párt egyik legnagyobb tehetségét", Jakab Pétert indították polgármesterjelöltként, és bízik benne, hogy a miskolciak többsége is a változás, a Jobbik programja és jelöltjük mellett dönt.
Vona Gábor szerint a választás Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) jelenlegi polgármester és polgármesterjelölt és a Jobbik jelöltje között dől el.

A pártelnök úgy véli, a baloldal által támogatott Pásztor Albert kampánya az utolsó napokra "nem tudta azt a szintet hozni, amit szerettek volna", éppen ezért vasárnap Miskolc szavazóinak azt kell mérlegelniük, hogy Kriza Ákosra vagy Jakab Péterre voksoljanak. Bíznak abban, hogy a város többsége a Jobbik jelöltjére szavaz.

Hangoztatta: ha lesz, a Jobbik "kap egy hatalmas lehetőséget" arra, hogy bebizonyítsa, mire képes egy megyeszékhelyen, és ha ezt a bizalmat megkapják, élnek és nem visszaélnek vele.

Vona Gábor annak a reményének is hangot adott, hogy a miskolci önkormányzatban a Jobbik alakíthatja a legnagyobb frakciót, és ha a Jobbik Miskolcon nyer, "az itt elvégzett munkája 2018-ban kijelöli a párt országgyűlési helyét is".

Mint mondta, szeretnének végre a feladattal, tettekkel és nem a kampánnyal foglalkozni.
Jakab Péter a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy programjukat senki nem támadta meg, és bár az elmúlt heteket "lejárató kampány" jellemezte Miskolcon, ebből a Jobbik kimaradt, a város jövőjére, a párt programjára koncentrált. Ez a program alkalmas arra, hogy az elmúlt huszonnégy év válságából kivezesse Miskolcot - mondta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com