Orbán a Frizbiben

Orbán Viktor elfogadta Hajdú Péter felkérését és a vasárnapi Frizbiben szerepelt a műsorban.


orbán frizbiKijelentette, hogy a diákok elérték, amit akartak, egy, esetleg két ügy kivételével.
Azt is elmondta, hogy a kormány kész megállapodni az IMF-fel, de nem minden áron, illetve, hogy a kormánynak nem volt más választása, mint a választási regisztráció bevezetése.

Túléltük a legutóbbi interjú óta eltelt másfél évet, és az ország erősebb lett, nagyobb lett az érdekérvényesítő képessége is - mondta Orbán Viktor a TV2 Frizbi című műsorában. A kormányfő szerint megrendült országok alkotják ma az EU-t, csökken az életszínvonal, az élet Magyarországon sem könnyű, de kinyíló perspektívák vannak az ország előtt.

Azt is elmondta a miniszterelnök, hogy sokszor találkozik azzal, hogy:  "nem olyan erős az emberek meggyőződése, mint az enyém, affelől, hogy az ország jó irányba halad". Szerinte ennek az az oka, hogy nagyon sok kényelmetlenséget kellett bevállalni és áldozatot kellett hozni az elmúlt másfél-két évben.

Természetesen a kormány pozitív színben való feltüntetése sem hiányzott. Elmondta Orbán, hogy az év minimálbér-emeléssel kezdődik és azt is, hogy  januártól csökkenti a kormány a rezsiköltségeket, arra a kérdésre pedig, hogy ennek a költségeit miből fedezik majd, azt mondta, hogy "aki eddig sokat keresett rajta, az majd most nem keres rajta".

Orbán azt sem hagyta ki, hogy "Magyarországon a szocialisták kétszer vezették be a tandíjat, a Fidesz pedig kétszer szüntette meg azt"
Majd azzal folytatta, hogy eszükbe sem jutott most sem bevezetni a tandíjat, a kormány által ajánlott átalakításokban egyébként szerinte nem lett volna tandíj. Ami egy érdekes momentum ahhoz képest, hogy hetek óta ezen megy a harc itthon.

Szerinte a diákok nem fogadták el az átalakítás olyan formáját, amilyet a kormány ajánlott volna, és egy másik formát követeltek, "ami ő szerinte meg elfogadható" , véleménye szerint a diákok követeléseiből 90 százalék teljesült is. Egy nagyon fontos követelés nem teljesült, "de az nem is fog" - jelentette ki Orbán Viktor, ez elképzelhetően a hallgatói szerződések eltörlésére vonatkozott.

A miniszterelnök kijelentette, hogy az egyetemekre, főiskolákra való bejutásnak egyetlen feltétele lesz, hogy el kell érni a minimális 240 pontot.


Orbán szerint ez a szint a közepes tanulókat is bejuttatja a felsőoktatásba, ami szerinte nem okés. Ezentúl 3 esetben kell majd fizetni a felsőoktatásban. Az egyik eset az, ha valaki félbehagyja a tanulmányait, ha a diák nem végzi el a tanulmányait a megadott határidőn belül, illetve ha külföldre megy dolgozni a megadott időkereten belül.

A beszélgetést az IMF-tárgyalások témakörében folytatta, itt kiemelte, hogy a kormány készen áll a megállapodásra, de akármilyen áron Magyarország nem ír alá megállapodást, az országnak pénzre tényleg nincs szükségre, csak egy "biztosítási szerződésre".

IMF-hitel nélkül is biztosan megáll a lábán az ország - tette hozzá. "Száguld" a külkereskedelem, a munkanélküliség és az államadósság csökken, a folyó fizetési mérleg "rendben van", a költségvetési hiányt kordában tartották, egy adat van, ami nem jó, az a gazdasági növekedés.

Persze nem lehetett kihagyni a választási regisztráció témakört sem . Orbán erről azt mondta, nincs választási lehetőségük, ha azt akarják, hogy Magyarországon mindenki szavazhasson, be kell vezetniük a regisztrációt.


"Ma nincs Magyarországnak olyan központi nyilvántartása, ami alapján a polgárok önkéntes bejelentkezése nélkül le tudnák bonyolítani a választást" - mondta Orbán. Szerinte 2010-ben "néhány tízezer ember" emiatt nem tudott részt venni a választáson.

Az Orbán beszéde arra alkalmatlan volt, hogy az embereket meggyőzze arról, hogy  a szekér jó irányba halad. Ennek pedig a fő oka az, hogy a kis vállalkozások és magánszemélyek nagyon nagy adósságcsapdában vannak. Megálltak a beruházások, nincs építőipar és a legtöbb cég kénytelen elbocsátani az alkalmazottainak nagy részét. A bankhitelek tekintetében pedig az ország nagy része nagyon nagy bajban van, melyről egyáltalán nem is esett szó a beszélgetés alkalmával.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com