Orbán: a horvát és a szlovén határszakasz védelméhez kell a honvédség is

A szerb határt a rendőrség meg tudja védeni, a horvát és a szlovén határszakasz együttes védelméhez azonban fel kell használni a honvédséget is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, parlamenti felhatalmazást kérve a katonák bevonásához.

A kormányfő - a napirend előtti felszólalása után elhangzott frakcióálláspontokra reagálva - kifejtette, hogy a határzár működik a szerb zöldhatáron; míg korábban azzal számoltak, hogy hatodára, hetedére esik vissza az illegális belépők száma, annál sokkal nagyobb mértékű csökkenést mutatnak a számok.

Viktor Orban

A szerb és a horvát határt együtt a katonaság nélkül nem tudjuk megvédeni - hangoztatta Orbán Viktor, szükségesnek nevezve a közös járőrözést.

Azon ellenzéki képviselőknek, akik a parlament rendkívüli ülésén elutasították a honvédség bevonásáról szóló javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalását, azt üzente: azok, akik megtagadták a felhatalmazást, most pedig a hatékonyságot kérik számon, "képmutatóak és farizeusok".

A jogszabályok szigorítását Orbán Viktor azzal indokolta, hogy elfogadható életkeretet kellett kialakítani a helyzet kezelésére, de a megoldásra - az áradat megszüntetésére - Magyarország nem tud vállalkozni, ahhoz a nemzetközi közösség szükséges.

A bevándorlók ellátásáról szólva azt mondta: aki hajlandó az együttműködésre, bemegy a befogadó állomásra és regisztrál, az megkapja az orvosi ellátást, fedelet a feje fölé, ételt és italt. Hozzátette: a civilek - akik jelentős pénzügyi támogatást kaptak - még ennek is "fölé mentek", és messze az előírt kötelezettség felett teljesítettek.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a nemzetközi menekültügyi szerződések világosan kimondják, hogy a menekültek nem választhatják meg azt az országot, ahová menni akarnak, a gazdasági bevándorlókat pedig senkinek nem kell befogadnia. Az eljárás rendjeként hivatkozott arra, hogy a menekült együttműködik a hatóságokkal, bemegy a táborba, ahol biztonságot és ellátást kap és ott várja, hogy meghirdessék a nemzetközi kvótákat. Annak viszont semmi köze a menekültügyi előírásokhoz, hogy valaki elindul a világba és nem felelnek meg neki az útjába eső országok. Ezt rajtunk senki ne kérje számon - mondta.

Orbán Viktor arra számít, a bevándorlásban nem lesz "téli szünet", helyette fokozódó nyomásra kell számítani.
A Magyarországra visszatoloncolni tervezett emberekről szólva nagy vitát helyezett kilátásba, utalva arra, hogy az érintettek Görögországban léptek be az Európai Unióba, és a görögök nem regisztrálták őket. Saját jogsértő magatartására senki sem hivatkozhat, amikor kötelezettségekről van szó - emelte ki.

Beszélt arról is, hogy a schengeni határ megvédése nem választható, hanem kötelesség. Vagy mindenki betartja a szabályt vagy közös akarattal módosítani kell - tette hozzá a miniszterelnök, aki szóvá tette, hogy több európai vezető túl nagy feladatként hivatkozott erre. Ez valójában a kormányzati kompetencia hiányának beismerése, szerintünk ez a feladat megoldható - fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő azt is megerősítette: Magyarország ellenzi a kvótarendszert és helyette a közös határvédelem jogi kereteinek kidolgozását szorgalmazza. Hozzátette, hogy akár már a héten meghozhat az EU egy rossz döntést, ami kötelező jogszabály lesz.

Ez esetben az Országgyűlésnek és az uniós ügyekkel foglalkozó bizottságnak foglalkoznia kell azzal: mit tegyünk akkor, ha mi egy rendszert rossznak tartunk, végig harcoltunk ellene, leszavaztak, jogszabály lett belőle és kötelező betartanunk - foglalt állást. Mi legyen itt a magyar magatartás? - vetette fel.

A miniszterelnök értékelése szerint vannak Európában, akik szerint jó dolog a változás, az, ha nagy számú muzulmán közösségek, párhuzamos társadalmak jönnek létre, s nekik joguk van ezt akarni. Ha jó ez, ha rossz, mi ezt nem akarjuk - szögezte le.

A szilárd magyar álláspontot azzal magyarázta, hogy a kormányt a magyar nép nem bízta meg azzal, hogy "ilyen változásokat eltűrjünk".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com