Orbán: a kkv-k a fejlődés motorjai

A kis- és középvállalkozásokat (kkv) nevezte a fejlődés motorjainak Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Pilisborosjenőn, a Meditop Gyógyszeripari Kft. üzemátadó ünnepségén. A kormányfő a rendezvényen reagált a devizahiteleseket segítő törvényjavaslat parlamenti elfogadására is, amelyet úgy kommentált: új időszak nyílhat, eljöhet a fair bankok korszaka.

Orbán ViktorOrbán Viktor beszédében a kkv-król azt mondta: ha ez a szektor fejlődik, akkor több profitot termelhet, ha pedig több profitot termel, akkor Magyarország prosperálása hosszú távon is biztosítva lesz.

Kitért a gyógyszeriparnak, "a magyar gazdaság egyik hagyományos sikerágazatának" helyzetére is, amellyel kapcsolatban kijelentette: "régen tudjuk, hogy a magyar gazdaság bajaira többek között a gyógyszeriparban rejlik a legjobb orvosság". Orbán Viktor szavai szerint Magyarország gyógyszeripari nagyhatalom lehet. Jelezte, az iparág ma mintegy 14 ezer embernek ad munkát az országban, ráadásul ez az ágazat az innováció egyik legfontosabb műhelye is.

A Meditop beruházásáról elmondta: a fejlesztésnek köszönhetően mintegy tíz százalékkal bővülhet a foglalkoztatottak száma a jelenleg mintegy 170 embernek munkát adó cégnél. "Mondhatják, hogy ez nem sok", de a nemzetgazdaság az ilyen üzemekből épül fel, vagyis a most átadotthoz hasonló gépsorok és az általuk teremtett munkahelyek nélkül nincs magyar gazdaság - tette hozzá, megjegyezve: "annak örülünk a legjobban, amikor magyarok adnak munkát magyaroknak".

Ez a beruházás is azt jelzi - fogalmazott -, hogy "egyre többen vannak, akik értik: van még erő és tartalék a mi hazánkban".

A miniszterelnök ismét beszélt az ipari rezsicsökkentésről, azaz a vállalkozásoknak biztosított olcsó energiáról, amellyel kapcsolatban azt mondta: "hallani fogják a következő hetekben, hónapokban, hogy a parlament sokat töri majd ezen a fejét".

A kormányfő a devizahiteleseket segítő törvényjavaslat parlamenti elfogadását úgy kommentált: történelmi nap a mait, mert "könnyen lehet, hogy új korszakot nyitottunk meg", amelyben az emberek végre úgy fogják érezni, hogy nem mindig az erősebbnek van igaza. Annak is lehet igaza, aki gyengébb: az igazság és a törvény az ő oldalán áll, és "előfordulhat, hogy Magyarországon egyszer csak eljön a fair bankok korszaka".

A Meditop egyik tulajdonosa, Greskovits Dávid beszédében felidézte: első saját fejlesztésű készítményüket 1998-ban vezették be. Vállalkozásukat - mondta - nem rövid távra tervezték, céljuk egy stabil alapokon nyugvó gyógyszergyár működtetése. Ács Zoltán, a cég másik tulajdonosa közölte, hogy fejlesztéseiket folytatni akarják egy új alapanyagraktárral, új laborokkal és új logisztikai központtal.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com