Orbán: a következő kormányülésen nyújtja be Varga Mihály a költségvetés tervezetét

A következő kormányülésen nyújtja be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2016-os költségvetés tervezetét - közölte Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az interjúban téma volt továbbá a Quaestor-károsultak kártalanításáról szóló fideszes javaslat, amelyet akkor támogat a kormány - mondta a miniszterelnök -, ha az elfogadható a pénzügyi élet szereplőinek is.

DownloadA költségvetéssel kapcsolatban a kormányfő úgy számol, hogy a parlament tavaszi ülésszakának végére meglesz a jövő évi büdzsé. Ez szerinte növeli a kiszámíthatóságot.

A költségvetés várható tartalmával kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: nő a kétgyermekes családok adókedvezménye, nagy valószínűséggel csökkenhet a bankadó a hitelezést növelő pénzintézeteknek, és mérséklődhet a reklámadó is, bár ő - jelezte - kevesli a javasolt 5,3 százalékos kulcsot, de "a közbölcsesség azt mondta, ez a legmagasabb kulcs így is Európában". Reklámadóügyben egyúttal megerősítette, hogy "valamilyen nulla kulcs valamilyen alsó értékhatárral majd szükséges lesz".

A társasági adó egykulcsosra, tízszázalékosra csökkentését ugyanakkor nem tartja valószínűnek 2016-ban a miniszterelnök.

A jelentős változások közé sorolta, hogy szeptembertől a gyermekek - a becslések szerint - mintegy 90 százaléka napi háromszor ingyenesen étkezhet majd a bölcsődékben és az óvodákban.

A szakképzés átalakításáról szólva azt jegyezte meg, hogy "néhány fontos ponton megváltozhat a jövőben a magyar közoktatási rendszer". Szerinte ha az oktatás minősége megváltozik, ha elkezd működni egy új szemlélet, és mindenki úgy érzi, hogy valamelyest változtatnia kell a munkáján, akkor 3-4 éven belül láthatóvá válhat "a változás szelleme".

A rádióinterjúban téma volt a Quaestor-károsultak kártalanításáról szóló fideszes javaslat is, amelyről - mondta Orbán Viktor - a nemzetgazdasági miniszter azonnali egyeztetést kezd a bankszövetséggel és a kabinet szerződéses partnereivel.

A kormányfő indoklásul kifejtette: a Fidesz frakcióvezetőjének javaslata a pénzügyi rendszer szereplőitől befizetést követelne meg, ám a kormány megállapodást kötött az EBRD-vel, azaz az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, valamint a bankszövetséggel, és ez alapján semmilyen, a pénzügyi rendszert terhelő újabb adót, hozzájárulási kötelezettséget nem vetnek ki velük való konzultáció nélkül.

Így "akkor tudjuk támogatni a frakcióvezető javaslatát, ha egyébként az elfogadható a pénzügyi élet szereplői számára is. Szerintem az út járható" - mondta Orbán Viktor, kiemelve, hogy Rogán Antal előterjesztése több mint 31 ezer ügyfélnek rendezné a helyzetét, és mindössze 73 ember problémáját nem oldaná meg.

A korábban brókercégeknél tartott állami vagyonnal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, vizsgálatok zajlanak, majd megjegyezte, hogy a jogszabályok a háttérintézmények esetében megengedőbbek voltak, mint magukra a költségvetési szervekre vonatkozóan, amelyek nem tarthatnak közpénzt brókercégeknél. Jelenleg annak a megállapítása zajlik, hogy ki volt hanyag, ki volt gondatlan - jelezte.

Kitért a Quaestornak - szocialista kormányok idején - folyósított 17 milliárd forintos fejlesztési banki hitelre is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, sürgősen meg kell indítani az ezt tisztázó eljárásokat, "tán a feljelentések már meg is történtek".

Orbán Viktor végül arról beszélt, hogy meg kell segíteni a Kárpátalján élő magyar gyermekeket, ezért a kormány civil szervezeteken keresztül forrásokat bocsát rendelkezésre az ő étkeztetésükre, tanáraik biztosabb megélhetésére és a közösségszervezésre. A kárpátaljai magyarok az egységes magyar nemzet egyenrangú részei - hangsúlyozta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com