Orbán: a nyugati integráció és a keleti nyitás együtt lehet sikeres

A nyugati integráció és a keleti nyitás együtt teheti sikeressé Magyarországot - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő kedden Budapesten, miután tárgyalt Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel.

A sajtónyilatkozatokat megelőzően a két kormányfő az Országházban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: keresni kell azokat a területeket, ahol az együttműködés mindkét ország előnyére válik. Példaként említette a mezőgazdaságot, az energetikát, a tudomány és technológia területét, valamint a gyógyszeripart. A tárgyaláson - közölte - áttekintették a világgazdasági helyzetet, és örömmel fogadta, hogy a kazah miniszterelnök véleménye a világ átalakulásáról "nagyon közel esik ahhoz, amit mi, magyarok gondolunk".

A magyar álláspont az, hogy a világ gyökeres és gyors átalakulásban van, ami leglátványosabban a világgazdaságban érezhető - fejtette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy Magyarország szeretne a változások nyertese lenni.
Szavai szerint a világgazdasági átalakulások "a tehetséges országok és népek előtt komoly lehetőségeket nyitnak ki". A régi receptek ugyanis ilyenkor érvényüket vesztik, előnyt pedig az innovatív, gyors és bátor gondolkodás jelent - mondta, hozzátéve, hogy az az igazi kockázat, ha egy ország nem innovatív és nem bátor.

Orbán ViktorOrbán Viktor arra kérte Maszimovot, adja át jókívánságait és nagyrabecsülését Nurszultan Nazarbajev kazah államfőnek. A magyar kormányfő fantasztikusnak nevezte Kazahsztán elmúlt 15-20 évben elért eredményeit, megjegyezve, hogy az ország világgazdasági és világpolitikai súlya, jelentősége évről évre nőni fog.
Gratulált egyúttal Maszimovnak ahhoz, hogy Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország a múlt héten - Eurázsiai Gazdasági Uniónak nevezett - kereskedelmi uniót alakított, amely Orbán Viktor szerint fontos szereplője lesz a világgazdaságnak a következő évtizedekben.

"Magyarország ezt egy pozitív világgazdasági fejleménynek tekinti. Mi nem szeretnénk kimaradni ebből a lehetőségből. Magyarország a nyugati integrálódás munkáját elvégezte. Nyugati integráció és keleti nyitás együtt tehet bennünket sikeressé" - fejtette ki a miniszterelnök, aki szavait azzal zárta, hogy bízik a széles, erős, komoly üzleti előnyökkel kecsegtető kazah-magyar együttműködésben. Karim Maszimov nyilatkozatában azt közölte: országa készen áll arra, hogy hídszerepet töltsön be fontos partnere, Magyarország és a közép-ázsiai államok között.
"Nagyon örülünk, hogy Magyarország a közép- és kelet-európai országok közül elsőként alakította ki a stratégiai kapcsolatokat országunkkal" - mondta a kazah kormányfő, aki szintén kiemelte a mezőgazdaságot és az energetikát az együttműködés lehetséges területei közül, továbbá megemlítette még az egészségügyet, a logisztikát és a turizmust.
A magyar üzletembereket egyúttal minél több kétoldalú projekt megvalósítására biztatta.

A két miniszterelnök stratégiai partnerségi nyilatkozata mellett a magyar és a kazah fél több kétoldalú megállapodást is aláírt. Matolcsy György jegybankelnök és kazah kollégája például a két nemzeti bank közötti, a személyi állomány továbbképzéséről szóló együttműködési megállapodást szignált. Megegyezés született továbbá a két kormány tagjai között az elítéltek szállításáról, az engedély nélkül tartózkodók visszafogadásáról, szándéknyilatkozatot kötöttek a turisztikai együttműködésről, és létrejött egy megállapodás egy közös befektetési alap létrehozásáról is.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com