Orbán: az egyetemek felelősséggel tartoznak a nemzetnek

Az egyetemek felelősséggel tartoznak a családoknak és az egész nemzetnek, a kormány pedig osztozik ebben a felelősségben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a százéves Debreceni Egyetem jubileumi tanévnyitóján, a debreceni Református Nagytemplomban.

egyetem(1)A kiművelt emberfő Magyarország legfontosabb aranytartaléka, amelyet folyamatosan növelni kell, ezért az elvárás egyértelmű: az egyetemeknek meg kell sokszorozniuk "a családoktól kapott talentumok" értékét, méghozzá használható tudással és értékes diplomával - fogalmazott beszédében a kormányfő a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel közösen tartott tanévnyitón.

Az ország helyzetéről szólva Orbán Viktor azt mondta: "mi, magyarok ma nem követünk egyetlen ideológiát sem, elutasítjuk az utópia minden formáját, hiszünk a szabadságban". Szerinte itt az esély, hogy "Európa legmodernebb konzervatívjai legyünk".

Értékelése szerint "a liberális relativizmus és a szocialista egyenlősdi rostáján" kihullottak az életből az olyan szavak, mint elhivatottság, kötelesség, dicsőség, helytállás, becsület, nagyság, haza, odaadás, rang, rend, szilárdság. "Ezek (...) ma már nem részei a köznyelvnek, pedig nélkülük aligha állhatnánk ma itt. Nélkülük aligha lehettünk volna túlélői az elmúlt száz évnek" - hangsúlyozta.

Ám ma nem is azon kell gondolkodni - folytatta a miniszterelnök -, hogy mi lesz száz év múlva, hiszen az sem látható biztosan, mi lesz a következő hónapokban.

Egy éve még elképzelhetetlennek tűnt - utalt az ukrán válságra -, hogy egy Magyarországgal szomszédos államot "a felbomlás veszélye" fenyegessen, ahogyan az is - mondta az Iszlám Állam szélsőséges szervezetről szólva -, hogy keresztény emberek lefejezéséről készült képeket osszanak meg hóhéraik közösségi oldalakon.

Orbán Viktor szerint az ilyen bizonytalan időszakok a cinizmus melegágyai, különösen a kommunizmustól sújtott népeknél, hiszen olyanokat hallani, hogy "csak az dolgozik, aki balek", "a becsület és a tisztesség smafu", "a gyerek kolonc", "a nemzet meg csak egy vicc".

A kormányfő ezért azt kérte az egyetemi hallgatóktól, ne engedjenek a cinizmusnak, mert abból soha nem épül semmi, az csak rombol.

"Miért ne állíthatnánk, hogy a rendes ember munkából él, hogy a magyar föld legyen a magyaroké, (...) hogy első a család, és hogy a haza a miénk?" - tette fel a kérdést.

A miniszterelnök beszéde végén úgy fogalmazott: a mai "nemzeti kormányzás" nem azt jelenti, hogy a rendszerváltó nemzedék felért a csúcsra, sokkal inkább azt, hogy "új időszámítás kezdődött", "minden újradefiniálható, új alapokon új közösség és más jövő építhető".

"Ahol most vagyunk, nem valaminek a végét, a betetőzését jelenti, hanem valaminek a kezdetét. Mi, a rendszerváltó nemzedék megtisztítottuk a terepet a bozóttól, de a tisztást otthonossá tenni már az önök dolga" - zárta szavait az egyetemi diákság előtt Orbán Viktor.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com