Orbán: január 1-jén léphet hatályba a fair bankokról szóló törvény (2. rész)

A kormány tervei szerint 2015. január 1-jén hatályba léphet a fair bankokról, azaz a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában. A kormányfő azt is nyomatékosította az interjúban, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nem kerülhet veszélybe a magyarok energiaellátása.

orbán viktorA törvénykezési munkával kapcsolatban kifejtette: Trócsányi László igazságügyi miniszter vállalta, hogy október végére a kabinet elé terjeszti a családokat megvédő és a bankokat is biztos alapokra helyező jogszabály tervezetét. Így a terveik szerint 2015. január 1-jén hatályba léphet a fair bankokról, vagyis a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény - mondta a kormányfő a rádióinterjúban, amelyet csütörtök este vettek fel Nyíregyházán, Orbán Viktor pénteki kárpátaljai látogatása előtt.

A parlamentben szerdán elfogadott elszámolási törvényt a miniszterelnök úgy értékelte: "végre van egy olyan közös élményünk (...), hogy győzött az igazság". A kormány jogállami keretek között, sportszerű eszközökkel vívja a csatát, ráadásul az Országgyűlés szinte teljes mellszélességgel "kiállt amellett, hogy győzzön az igazság", vagyis ez egy nagy nemzeti összefogás - fogalmazott.

Az érintett bankokat egyébként tőkeerősnek nevezte, hozzáfűzve, hogy ezek tulajdonosainak be kell tenniük azt a mennyiségű pénzt, amely a bankok jövendőbeli működéséhez szükséges, és "ezt meg is fogják tenni".

Megjegyezte, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos "rendezetlen ügykör" a bankoknak is bizonytalanságot okoz, ezért nekik is érdekük a helyzet rendezése. "Azt tapasztalom, amikor tárgyalok velük (...), hogy minél hamarabb szeretnének forintosítani" - mondta.

Orbán Viktor a jövő évi költségvetésről szólva azt is kijelentette, hogy kormánya elutasítja a megszorításokat, ilyen intézkedések nélkül vezették ki az országot a gazdasági válságból is 2010 után.

"Hiába akarják a szocialisták, nem lesznek megszorítások" - közölte, utalva arra, hogy az ellenzéki pártok megszorításokat emlegetnek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter keddi, az államháztartás kiadási oldalának fokozatos csökkentésére vonatkozó nyilatkozata alapján.

A miniszterelnök hozzátette, arra vállalkoztak, hogy folytatják a 2010-ben megkezdett politikát, és ez is fog történni: "csökkenteni fogjuk az államadósságot, leépítjük a bürokráciát". Az embereknek a Fidesz-KDNP kormányzása alatt folyamatosan javulni fog a helyzetük - jelentette ki.

A magyarországi földgázellátásról szólva Orbán Viktor világossá tette: nem állhat elő olyan helyzet, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt a magyar lakosság nem jut hozzá a szükséges energiaellátáshoz.

"Jó ütemben töltjük fel" a földgázkészleteket, "nemsokára elérjük a 60 százalékot, és most ennek az ütemét gyorsítani fogjuk" - mondta, jelezve, hogy erről is tárgyalt a héten Budapesten Alekszej Millerrel, az orosz Gazprom vezérigazgatójával.

"A következő időszakban nagy mennyiségű gázra lesz szükségünk, amivel tovább tudjuk növelni a betárolt kapacitásokat. Ezt a nagy mennyiséget meg is fogjuk kapni, erről megállapodtam Alekszej Millerrel" - közölte.

A kárpátaljai magyarság autonómiáját érintő korábbi nyilatkozatával összefüggésben Orbán Viktor ismét úgy foglalt állást: a mostani magyar külpolitika azt tartja természetesnek, hogy ott, ahol a magyar közösségek autonómiát kérnek, azt meg is kapják. Bár megjegyezte, hogy az autonómia kifejezés negatív összefüggésbe került az orosz-ukrán konfliktus miatt.

Azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök egy New York-i tanácskozáson Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette, a miniszterelnök úgy reagált: "tudomásul vesszük, hogy ez a mondat elhangzott. Ennek a mondatnak mi nem találjuk a ténybeli alapját". Jelezte azt is, Magyarország hivatalos választ adott az amerikai félnek.

Végül az önkormányzati választási kampányról és a közvélemény-kutatásokról szólva Orbán Viktor azt mondta: a valóság úgy fest, hogy "csak azt a sikert kaphatjuk meg, amiért megdolgoztunk, és ha nem dolgoztunk meg érte, nem fogjuk megkapni".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com