Orbán: Magyarország megvédi saját és ezzel Európa külső határait is az illegális bevándorlóktól

Az illegális bevándorlás bűncselekmény, és Magyarország nem engedi meg, hogy határain bűncselekményeket kövessenek el, ezért a határait és ezzel Európa külső határait is meg fogja védeni - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken Pozsonyban a visegrádi négyek (V4) miniszterelnöki szintű tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor rámutatott: ma az európai országok közül Magyarországra nehezedik a legnagyobb migrációs nyomás, hiszen az idei év első öt hónapjában több mint 50 ezer bevándorló érkezett, több, mint Olaszországba vagy Görögországba.

V4

A magyar miniszterelnök újságírói kérdésre elmondta: Magyarország nem fog segítséget kérni határai megvédéséhez, mert kötelességének tekinti, hogy azt megtegye.

A visegrádi négyek - Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország - Pozsonyban tartott kormányfői szintű találkozóján, amelyen Lengyelországot Tomasz Siemoniak miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter képviselte, a résztvevők közös, elutasító álláspontot fogalmaztak meg az Európai Unió által szorgalmazott menekültkvótákkal szemben.

"Elutasítjuk a kötelező kvótákat, mert úgy hisszük, hogy amit az Európai Bizottság javasol, az ellentétben van az önkéntességnek az Európai Tanács által képviselt elvével" - szögezte le Robert Fico szlovák kormányfő a tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón a tárgyalás témáit és eredményeit ismertetve. Hozzátette: kiemelten foglalkoztak azzal, hogy Magyarországot milyen rendkívüli mértékben érinti az illegális bevándorlás problémája, és egyetértettek abban, hogy ezt a különleges helyzetet mindenkinek tekintetbe kell vennie.

A Szlovákia V4-es elnökségének lezárása alkalmából tartott találkozó második részében Francois Hollande is részt vett. A francia államfő az Európába irányuló, fokozódó menekültáradat problémájával kapcsolatban kijelentette: teljesen egyetért azzal a V4-ek által megfogalmazott nézettel, miszerint Európának elsődlegesen a migráció kiváltó okaira kell megoldást találnia.

Rámutatott: Franciaország is osztja azt a véleményt, hogy a menekültkvótákat nem lehet a valóságba átültetni, ugyanakkor azon a véleményen van, hogy a kérdés kezelésében az önkéntes alapú szolidaritásnak meg kellene jelennie.

A tanácskozáson az illegális bevándorlás mellett az energiabiztonság és az energiaunió kérdései, Görögország jövője, valamint a végéhez közeledő szlovák és a júliusban kezdődő cseh V4-es elnökség eredményei, illetve célkitűzései is terítékre kerültek.

Az energiaunióval kapcsolatban Orbán Viktor ismertette Magyarország álláspontját, miszerint Budapest támogatja az energiaunió létrehozását, de az energiaár képzésének, illetve az energiaellátás összetételének kérdésében ragaszkodik a nemzeti hatáskör megtartásához. "Ez azt jelenti, hogy mi a nukleáris energiát a jövő energiájának tartjuk, és ebben a körben ez a gondolat egyáltalán nem idegen" - fejtette ki Orbán Viktor.

Mint elmondta, a tanácskozáson arra a magyar álláspontra is rávilágított, hogy a jövőben legalább egy, stratégiai jelentőségű - magyar nemzetbiztonsági és európai biztonsági szempontból egyaránt fontos - csővezetéknek déli irányból kell gázt szállítania Közép-Európába. "Bennünket minden megoldás érdekel" - szögezte le Orbán Viktor, rámutatva: Magyarország nem akar "elmenni" az európai politika által magára hagyott Nabucco program mellett.

A V4-es tanácskozás lezárása után a résztvevők átvonultak a Kempinski szállóba, ahol egy közös panelbeszélgetésen vesznek részt Közép-Európa legjelentősebb biztonság és külpolitikai fórumán, a Globsecen, amely ugyancsak pénteken kezdődött Pozsonyban.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com