Orbán-Pásztor találkozó: gazdasági és térségfejlesztési program indul a Vajdaságban
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délelőtt hivatalában fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
A találkozón az aktuális nemzetpolitikai kérdések mellett áttekintették a VMSZ szakértői csapata által részletesen, a cselekvési tervek szintjéig kidolgozott gazdasági és térségfejlesztési programokat, amelyek támogatását a miniszterelnök vállalta.
Orbán Viktor 2014 februárjában jelentette be, hogy a magyar kormány kész segíteni egy olyan, a vajdasági magyar nemzetrész felemelkedését szolgáló programot, amely mögött nemcsak magas színvonalú szakmai munka, hanem egy jelentős érdekérvényesítő erővel rendelkező párt is áll, a VMSZ.
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Orbán Viktor és Pásztor István hétfőn megállapodott azokban a részletekben, amelyek eredményeképpen - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai csapatával közösen - már a következő héten megkezdődik Szabadkán a gazdasági és térségfejlesztési program alapos áttekintése.
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Pásztor István megköszönte a miniszterelnöknek a köz- és felsőoktatási ösztöndíjrendszer kiemelt támogatását, a hagyományőrző és nyelvhasználati ügyek felkarolását.
Kiemelte: a Magyar Nemzeti Tanács egy olyan négyéves ciklus előtt áll, amely alapján - a több száz milliós anyaországi projekttámogatásoknak köszönhetően - a vajdasági magyar közösség megújuló épített öröksége jelentős idegenforgalmi célponttá válhat. Ez a kistérségi, falusi turizmus fejlődését is magával hozhatja.
A találkozón a felek kiemelt figyelmet szenteltek a Vajdasági Magyar Szövetség küszöbön álló tisztújító közgyűlésének, amelynek tétje a közösen megkezdett programok megvalósítása.
Leszögezték: e programok önmagukban nem állíthatnak meg általános válságtendenciákat, de "hálót" jelenthetnek a vajdasági magyar közösség számára a felgyorsult, kiélezett politikai térben, és kapaszkodót a szülőföld megtartására - idézte a megbeszélésen elhangzottakat a sajtófőnök.
MTI

Hozzászólások