Orbán Viktor: 500 milliárddal nő a magyar gazdák támogatása

orbán frizbiA következő hétéves uniós költségvetési ciklusban 480-500 milliárd forinttal több közvetlen támogatásra számíthatnak a magyar gazdák, mint a most záruló hétéves időszakban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, miután a Parlamentben megbeszélést folytatott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnökével.

Az EU-s tárgyalások eredménye nyomán a magyar gazdáknak nincs okuk arra, hogy hátrányosan megkülönböztetettnek képzeljék magukat, "amit egyébként joggal gondoltak magukról a megelőző hét évben", mert az egy hektárra jutó támogatásuk kisebb volt, mint versenytársaiké - mondta a kormányfő újságíróknak a tárgyalás után, amelyen a magoszosok mellett részt vett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Győrffy Balázs, az agrárkamara átmeneti elnöke is.

Orbán Viktor kijelentette: a kormány teljesítette azt a megbízást, amelyet a Magosztól kapott, vagyis hogy a magyar gazdák támogatása semmiképpen ne csökkenjen, sőt ha lehet, inkább emelkedjen. A csökkenés veszélye fennállt, hiszen az egész európai uniós büdzsén belül az agrárgazdaságnak juttatandó támogatások összegét és súlyát mérsékelni akarták, de sikeresen működött az ez ellen küzdő francia-lengyel-román-magyar-tengely - fejtette ki.
Mindez Magyarországnak azt jelenti, hogy a területalapú támogatások összege - amelyek úgynevezett direkt kifizetések, vagyis közvetlenül jutnak el a gazdákhoz - a következő hét évben, 2014 és 2020 között árfolyamtól függően 480-500 milliárd forinttal több lesz, mint az ezt megelőző hétéves ciklusban volt - ismertette a miniszterelnök.
Összegzése szerint sikerült felhozni Magyarországot a nyugatiakkal azonos szintre, megszűnt az eddigi pénzügyi hátrány, ezért innentől kezdve már a magyar gazdák tehetségén, az időjáráson, a jó agrárpolitikai kormányzáson és a jó agrárkamarai érdekképviseleten múlik az, hogy az európai versenyben hogyan állunk helyt.

Jakab István, a Magosz elnöke hangsúlyozta: a gazdatársadalom megnyugvással vette tudomásul, hogy megszületett a támogatásról szóló döntés.
Az EU-tárgyalásokon elért eredmény egy kiindulási alap, és "rajtunk múlik, hogy mennyire leszünk képesek pozícionálni magunkat" - mondta az agrárpolitikus, hozzátéve, hogy a magyar adottságok jók, és reméli, az elkövetkező időszakban azok a jogszabályok is megszületnek, amelyek erősítik a versenyképességet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com