Orbán Viktor: a fontos dolgokban igenis kiszámítható a magyar kormány

Az ellenkező véleményekkel szemben a fontos dolgokban igenis kiszámítható a magyar kormányzat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara éves taggyűlésén, csütörtökön Budapesten.

Orbán Viktor"Azok a cölöpök, amelyekre a magyar gazdaság építményét felhúztuk, nem fognak változni a következő években sem" - mondta a kormányfő. Ide sorolta, hogy az adórendszer elsősorban a fogyasztási adókra támaszkodik, a társasági adó kulcsa marad 10 százalék, és továbbra sem vezetik be az örökösödési adót. "Nem büntetjük a családokat azért, mert sikeresek" - mondta.

Hozzátette: megmaradnak a különadók, "bent kell tartanunk őket a költségvetésben annak érdekében, hogy tartani tudjuk az államháztartási hiány és az államadósság szintjét".

"Nem állítom, hogy ennek a gazdaságpolitikának minden eleme kedvező minden Magyarországon működő német vállalatnak, de azt igen, hogy összességében a gazdasági környezet kedvező a külföldi befektetőknek" - mondta Orbán Viktor. Kiszámíthatóságot, tervezhetőséget jelent az is, hogy július 1-jén kihirdetjük a 2016. évi költségvetést - tette hozzá.

A miniszterelnök megjegyezte, van egy kulturális különbözőség a magyarok és a németek között: a németek mindig jobban szeretik a kiszámítható utat, mint a szokásostól eltérő megoldásokat.

Kijelentette: a magyarokról mára az a kép alakult ki az európai porondon, hogy mindent másként csinálnak. A 2008-as pénzügyi válság utáni időszak, amelyben élünk, rákényszerít minket arra, hogy új módszereket keressünk - mondta.

Orbán Viktor kijelentette: Brüsszel nem tudja eldönteni, hogy fekete bárányként vagy sikertörténetként tekintsen Magyarországra. A gazdasági számadatok alapján egyértelműen sikertörténetről van szó, de a módszert, amellyel elértük ezeket az eredményeket, számos kifogás ért - mondta.

Azt viszont senki nem vitatja el, a javunkra írják, hogy "mi legalább nem a németek pénzén tudtunk sikeresek lenni" - fogalmazott. Sokan úgy képzelik el az európai jövőt, hogy majd valahogyan a németek pénzét vonjuk be a közös felelősségvállalásba - fűzte hozzá.

Magyarország azért is híve a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásnak, hogy ne szoruljon rá másnak a pénzére, mert annak "előbb-utóbb a méltóságunk elvesztése, az irántunk érzett tisztelet elpárolgása és alávetettség lesz a vége, márpedig ezt a magyarok rosszul tűrik" - mondta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com