Orbán Viktor ártott az erdélyi magyarságnak
Az erdélyi magyarság helyzetének rövid- és hosszútávon egyaránt ártott Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszéde. A magyar miniszterelnök arra szólította fel a helyieket, ne menjenek el szavazni, bojkottálják az államfő tisztségéről döntő népszavazást. Orbán eljött Tusnádfürdőről, de a magyarság ott maradt.
A nyakába zúdított problémákkal együtt.
A miniszterelnök kijelentése nem értékelhető másként, mint a román belpolitikába való nyílt beavatkozás. Orbán Viktor nem tűri, hogy bárki beleszóljon politikájába és kritikát mondjon róla, miközben ő gátlástalanul megteszi ennek az ellenkezőjét. Ez az a kettos mérce, ami jellemzi az ő és pártja politikáját. Vizet prédikál és bort iszik. Orbán Viktor súlyos hibát vétett, aminek kárát az erdélyi magyarság látja, a következményeket ők szenvedik el. A népszavazás eredménye és az azt követő elemzések alapján már látszik, a helybéli magyarokat is felelőssé teszik a kialakult helyzetért Romániában – tegyük hozzá: indokolatlanul. Az MSZP nevében felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy a jövőben ne ártsa bele magát más országok belügyeibe, ne ártson határon túli honfitársainknak. Mások sorsával sem itthon, sem máshol nem játszhat senki. Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető
Budapest, 2012. július 30., hétfő (OS)
Kiadó: MSZP-Országos Központ


Hozzászólások