Orbán Viktor levélben tájékoztatta az EB elnökét az eredményről

Levélben tájékoztatta Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét Orbán Viktor miniszterelnök az október 2-i kvótanépszavazás eredményéről.

A kormányfő levelében jelezte, hogy a népszavazáson résztvevők elsöprő többségének akaratát érvényesítendő a kabinet úgy döntött, kezdeményezi az alaptörvény módosítását - tájékoztatta a dokumentum tartalmáról Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön azt MTI-t.

Viktor Orban

Orbán Viktor beszámolt Jean-Claude Junckernek arról, hogy a referendumon - az előzetes adatok alapján - 43,77 százalékos volt a részvétel, a szavazók 98,34 százaléka voksolt nemmel, 1,66 százalék volt az igenek aránya és 6,27 százalék adott le érvénytelen szavazatot arra a kérdésre, "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?".

Tehát 3,33 millió ember fejezte ki abbéli akaratát, hogy a magyar Országgyűlés beleegyezése nélkül ne telepíthessenek az ország területére külföldi állampolgárokat.

Orbán Viktor levelében hangsúlyozza, hogy a kormány által javasolt alkotmánymódosítás teljes összhangban lesz az uniós joggal és Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.

Hozzátette: a magyar kormányfő tudatta azt is, hogy a kabinet kész minden szükséges információval ellátni az Európai Bizottságot, illetve annak elnökét a témában.

Orbán Viktor levelét másolatban megküldték Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, valamint Robert Fico szlovák kormányfőnek, az EU soros elnökének is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com