ORÖ-elnök: Farkas Flóriánnak távoznia kell a politikai közéletből

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke szerint távoznia kell a politikai közéletből Farkas Flórián Lungo Drom-elnöknek, miniszterelnöki biztosnak, mert ő az akadálya a roma integrációs folyamatnak.

Hegedüs István (Lungo Drom) ORÖ-elnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ma az integráció egyetlen akadálya Farkas Flórián. Ha Farkas Flóriánnak fontosak a cigány emberek, akkor beadja lemondását - fűzte hozzá.

farkasflórián

Elmondta, hétfőn huszonkét önkormányzati képviselővel megbeszélést folytatott, és állást foglaltak abban, hogy "új irányra van szükség", ebben támogatják az ORÖ jelenlegi vezetését.

Közölte, nem értenek egyet Farkas Flórián azon törekvésével, hogy az ORÖ-t "be kell dönteni, meg kell szüntetni". Továbbá nem értenek egyet azzal sem, hogy az elmúlt héten, az ellenzékkel közösen próbálta Farkas Flórián a Lungo Dromot megosztani - tette hozzá.

Hegedüs István azt mondta, ha Farkas Flórián nem adja be a lemondását, akkor megkeresik Orbán Viktor miniszterelnököt, és kérik tőle, hogy Farkas Flórián miniszterelnöki biztosi pozícióját azonnal szüntesse meg.

Kitért arra is: birtokában van több olyan anyag, amelyikben "Farkas Flórián azt jelenti ki, hogy ő van olyan bizalmi viszonyban olyan magas rangú személyekkel, akik, ha kell, megszüntetik az Országos Roma Önkormányzatot".

Hegedüs István kijelentette: az integrációs folyamat azért állt meg, mert Farkas Flórián - korábbi ORÖ-elnök - megakadályozta, hogy a pályázatokat kiírják. Megakadályozta azt is, hogy az ORÖ ezekből a fejlesztési forrásokból a leginkább rászoruló településekre juttasson - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta, az ORÖ 47 tagú közgyűlésében többsége van. Megjegyezte, vele együtt 23 képviselő volt jelen a megbeszélésen az ORÖ-székházban hétfőn, de vannak képviselők, akik "bizonyos okok miatt" nem tudtak részt venni a tárgyaláson.

Hegedüs István hangsúlyozta: a kormány minden lehetőséget biztosított az ORÖ-nek. Soha azelőtt ekkora források és lehetőségek nem álltak rendelkezésre - jegyezte meg.

Életveszélyes fenyegetésről is beszámolt, hozzáfűzve: feljelentést még nem tett, de elképzelhető, hogy megteszi.
Szólt arról is, hogy múlt csütörtökön 2011 és 2014 közötti megállapodásokat foglaltak le nyomozók az ORÖ-székházban. A jelen lévő ORÖ-képviselők tapssal fogadták a Hegedüs István által elmondottakat.

Az ORÖ múlt csütörtöki, Hegedüs István által összehívott rendkívüli közgyűlését nem tudták megtartani, mert a képviselők egy része kivonult az ülésről, és így nem tudták elfogadni a tárgyalni kívánt napirendi pontokat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com