Ötszázmilliót ad a kormány az új pécsi sportközpont előkészítő munkálataira

A Modern városok program keretében ötszázmillió forintot biztosít a kormány az új pécsi sportközpont és élményfürdő megtervezésére, engedélyezésére és előkészítő munkálataira - közölte Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón.

A képviselő elmondta, az új létesítményt a felépülő Nemzeti Kosárlabda Akadémia szomszédságában tervezik megvalósítani.

Csizi-Péter

Csizi Péter emlékeztetett arra, az új sportközpont megvalósításáról a pécsiekkel történt konzultáció után döntöttek, amelynek keretében mintegy ötezer család mondta el véleményét. Ennek eredményeként került Pécs - tömegsportot és utánpótlás-nevelést is kifejezetten ösztönző - fejlesztési tervei közé az élményfürdő megvalósítása - mondta.

Hozzátette, a város lakói a tervezés ideje alatt is elmondhatják véleményüket az új sportcentrumról, hogy az a helyi igényeknek megfelelően épüljön fel.

Csizi Péter kitért arra: az új létesítmény terveinek elkészítése és az engedélyek megszerzése után "amilyen gyorsan csak lehet" megindítják a kivitelezést.

Tavaly februárban a baranyai megyeszékhely önkormányzata minden pécsi háztartásba egy tizennégy kérdést tartalmazó ívet juttatott el azért, hogy a helyiek segítségével jelölhessék ki Pécs fejlesztési irányait a 2020-ig a városba érkező európai uniós fejlesztési források felhasználásáról.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com