Paksi erőmű - Ha megszavazzák a hitelszerződést, az LMP az államfőhöz fordul

Ha a parlament kormánypárti többsége megszavazza a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodást, akkor az LMP Áder János köztársasági elnökhöz fordul azt kérve, hogy ne írja alá a törvényt - közölte be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett társelnök.

lmpA képviselő azt mondta, ha az államfő mégis szignálja a jogszabályt, akkor az ombudsmant kérik fel, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz.

Szél Bernadett úgy fogalmazott: hétfőn a Fidesz Orbán Viktor vezérletével minden jel szerint "felajánlja Magyarországot Vlagyimir Putyinnak, zálogul egy tízmilliárd eurós júdáspénzért cserébe". Szerinte ha a Fidesz megszavazza a javaslatot, akkor nemcsak gátlástalan, de "vélhetően elment a józan esze is", mert beláthatatlan kockázatnak teszi ki Magyarországot.

Szél Bernadett súlyozta, hogy a kormánypártok jelenleg egy olyan Oroszországgal kívánnak hosszú távú szövetségre lépni, amelyik éppen Ukrajnán mutatja be, hogy mit jelentenek számára a szerződések vagy hogy mit gondol a nemzetközi kapcsolatokról. Nyilvánvalónak nevezte, hogy a hitelfolyósítás alatt kialakuló vitás helyzetekben nem Magyarország fog diktálni a "nagy orosz medvének", hanem fordítva.

Kiemelte, hogy jelenleg Magyarország történelmének egyik legnagyobb devizahitelét akarják felvenni, vállalva ráadásul a teljes árfolyamkockázatot. A projektet az átláthatóság teljes hiánya jellemzi - értékelte az LMP-s képviselő.

Azt mondta: nem fog csökkenni az energiafüggőség, ráadásul az ígéretekkel ellentétben a beruházás áramár-növekedéssel fog járni. Szél Bernadett blöffnek minősítette azt a kijelentést, hogy a beruházás negyvenezer munkahelyet teremt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com