Paksi erőmű - NFM: a nyilvános vita fóruma az Országgyűlés

A közügyek nyilvános megvitatásának elsődleges fóruma az Országgyűlés, a képviselőknek a tavaszi ülésszakon lehetőségük lesz a házszabály adta keretek között a kérdéseiket feltenni - reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden arra, hogy Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselő nyilvános vitára hívta Németh Lászlóné szakminisztert a paksi erőmű bővítésével kapcsolatban.

Szél Bernadett még múlt héten pénteken hívta nyilvános vitára a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy - mint közleményében az LMP társelnöke írta - a közvélemény is eldönthesse, valóban jó üzletet kötött-e a kormány az oroszokkal az erőmű bővítéséről. Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s alelnöke azzal indokolta kezdeményezését, hogy a Roszatom vezetőjével szerződést aláíró miniszter már rendelkezik a Magyarország következő száz évéről szóló információkkal, itt az ideje, hogy a magyar emberek is megtudják, valóban jó üzlet köttetett-e.

lmpAz ellenzéki politikus szerint amennyiben a kormányzatnak nincs titkolni- és szégyellnivalója a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kötött alkuval kapcsolatban, akkor a kihívás elfogadásának aligha lesz akadálya. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden reagált az ellenzéki képviselő felhívására, az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: a közügyek nyilvános megvitatásának elsődleges és minden szempontból megfelelő fóruma az Országgyűlés.
"A parlamenti képviselőknek a hamarosan kezdődő tavaszi ülésszakon nyílik lehetőségük arra, hogy a Házszabály szabta keretek közt álláspontjukat bemutassák, kérdéseiket feltegyék" - tették hozzá.

Moszkvában január 14-én Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com