Párbeszéd: Majtényi László a választás erkölcsi győztese

A párt társelnökei az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, hogy a volt ombudsman "az ellene folyó gyűlöletkampány ellenére" vállalta, hogy a köztársaság értékeit képviseli, miközben az újraválasztott Áder János parlamenti beszédében "Schmitt Pál-i mélységekbe süllyedt".

Szabó Tímea és Karácsony Gergely Áder Jánost bírálva úgy fogalmaztak: az újraválasztott államfő egyetlen szóval sem tett utalást a megtépázott demokrácia helyzetére, a mélyülő szegénységre vagy a korrupcióra, miközben nem beszélt azokról "az aljas, a kormánypárt által erőszakkal meghozott törvényekről, amelyeket egy hang nélkül aláírt".



Szavaik szerint ezek közé tartozik a sajtószabadság "ellehetetlenítése", a paksi beruházások titkosítása vagy a választási rendszer további "szétzúzása". Majtényi László olyan jelölt volt, aki már korábban is bizonyította: maximálisan kiáll a korrupció felszámolása, a demokrácia és a béke, a nemzet egységének megteremtése mellett, miközben programjában szerepelt a szegénység, az egyenlőtlenségek felszámolása, a jólét megteremtése - összegeztek.

Hétfőn újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés. A Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott a titkos voksoláson. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra 39-en szavaztak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com