Párizsi klímacsúcs

Semmi nem biztosítja, hogy betartják majd a párizsi klímacsúcson elfogadott globális klímavédelmi egyezményt - mondta Schmuck Erzsébet, az LMP politikusa vasárnap telefonon az MTI-nek.

A politikus, aki maga is jelen volt a párizsi klímacsúcson, elmondta: sok kritikát lehet megfogalmazni az egyezménnyel kapcsolatban, de az egyik legfőbb probléma, hogy a dokumentum aláíróit semmi nem kötelezi az ígéretek betartására.

lmp

Nincsenek szankciók arra, ha egy ország nem csökkenti a vállalt mértékben a szén-dioxid kibocsátást, és úgy tűnik, hogy a gazdasági érdekek könnyen felülírhatják a környezetvédelmi szempontokat - vélekedett.

Egy másik kritikus eleme volt a csúcstalálkozónak a finanszírozás kérdése - tette hozzá -, hiszen nincs arra sem semmiféle kötelezettség, hogy a fejlett világ országai biztosítják a megígért forrásokat.

Probléma továbbá, hogy az egyezmény nagyon távolra helyezi a megoldás lehetőségét, és rövidebb távon nincsenek konkrét csökkentési határidők.

Az elfogadott dokumentummal kapcsolatban pozitívumnak nevezte, hogy a világ vezető politikusai jelen voltak a klímacsúcson és - legalábbis szóban - elkötelezték magukat az ügy mellett.

Az is üdvözlendő, hogy a politikusok mellett a társadalom szélesebb rétegei is megfogalmazták elvárásaikat az ügy kapcsán: tudósok, vallási vezetők és civil szervezetek is megszólaltak - mondta Schmuck Erzsébet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com