Pedagógusnap - Jobbik: az életpályamodell nem hozta el a pedagógusok megbecsülését
A Jobbik szerint az életpályamodell bevezetése nem hozta el a pedagógusok valódi megbecsülését.
Dúró Dóra, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a pedagógusnap alkalmából kiadott vasárnapi közleményében "igazságos és valódi megbecsülést jelentő rendszer" kialakítását sürgette a tanárok számára.
Azt írta, az intézmények állami fenntartásba vétele mellett a kormány egyik legfőbb érve az volt, hogy a pedagógusok elismerése közötti különbség szűnjön meg, ezzel szemben ezt nemhogy csökkenteni nem sikerült, sok esetben még nőtt is az eltérés.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kötelező óraszám emelésével párhuzamosan megállapított, a 2008-ashoz képest reálértéken alig 3 százalékkal emelt bér ugyanis eltérő munkavégzésért járhat.
Vannak, akik 22 órát tartanak hetente ezért a fizetésért, míg mások 26-ot, a különbség tehát nem szűnt meg, az igazságtalanság továbbra is fennmaradt - fűzte hozzá.
Mint írta, vissza kellene állítani a túlmunkát és a helyettesítést elismerő pótlékokat.
Dúró Dóra szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozásával és a jelenlegi formában történő működtetésével a kormány egyértelművé tette, hogy nem bízik a tanárokban, és a munkájuk segítése helyett inkább "árgus szemekkel figyeli minden percüket", az adminisztrációs terhekkel elvonva idejüket a nevelő-oktató munkától is.
A Jobbik szerint a nemzeti pedagóguskari tagságot a kötelező helyett önkéntessé kell tenni - áll a közleményben.
MTI

Hozzászólások