Péterfalvi büntetőeljárást indít, ha megírják a HIV-fertőzött énekes nevét
Hatósági eljárást indít, valamint büntetőeljárást kezdeményez a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, ha nyilvánosságra hozzák annak a sztárénekesnek a nevét, akiről a Blikk azt írta, hogy évek óta HIV-fertőzött.
Péterfalvi Attila az MTI-nek csütörtökön elküldött közleményében felidézte: a február 2-án megjelent cikkben azt írták, egy kórházi alkalmazott a Blikk tudomására hozta, hogy egy ismert haza művész évek óta HIV-fertőzött. A NAIH elnöke azt írta: a lap a művész kilétét nem fedte fel, de "a cikk megjelenése óta naponta több információt tesznek közzé vele kapcsolatban, manipulatív szövegezéssel fokozva a kíváncsiságot és gerjesztve a közérdeklődést a téma iránt". Péterfalvi Attila szerint a példányszám, az olvasottság növelésére való törekvés nem indokolhatja a magánszféra védelmének figyelmen kívül hagyását.
Rámutatott: az egészségügyi alkalmazottak felelősséggel tartoznak az általuk kezelt adatokért a titoktartási kötelezettségük keretén belül, és a sajtószervek is felelősek a nyilvánossá tett információkért. A HIV-fertőzöttség olyan érzékeny, különleges adat, amelynek nyilvánosságra hozatalához jogszabályi felhatalmazás hiányában csak az érintett írásbeli hozzájárulása jelenthet megfelelő jogalapot, akkor is, ha ismert emberről van szó. A "celeb" nem jogi kategória, önmagában nem indokol szélesebb körű nyilvánosságot, különösen nem érzékeny információk közzétételével. Péterfalvi Attila ezek közé sorolta az egészségi állapotot, a droghasználatot, a szexuális identitást.
A hatályos magyar szabályok szerint és az Európai Unió adatvédelmi munkacsoportjának véleménye alapján is adatkezelésnek tekintendő ha egy magánszemélyt valamilyen információval összefüggésbe hoznak, még akkor is, ha kiderül, hogy az adat nem valós. Személyi adataival mindenki maga rendelkezik, ő hozza meg önkéntesen a döntését. Ha azonban ezzel kapcsolatban nyomás alá helyezik, a sajtóban megjelenő cikkekkel kényszerítik kiléte felfedésére, az nem tekinthető önkéntesnek, vagyis semmiképpen sem megfelelő jogalap, illetve adatkezelési felhatalmazás - írta a NAIH elnöke.
Péterfalvi Attila hangsúlyozta: közleményének nincs köze a média függetlenségének témájához, és nem akarja korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát sem. Hozzátette: a szólásszabadságnak maguk a személyiségi jogok jelentik a korlátait.
MTI

Hozzászólások