Pintér: további közös erőfeszítések szükségesek az illegális migráció ellen

További közös erőfeszítések szükségesek az illegális migráció és az embercsempészet elleni küzdelemben - hangoztatta Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott osztrák és szerb kollégájával.

A belügyi tárca vezetője Johanna Mikl-Leitner osztrák és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszterrel az embercsempészet és az illegális migráció elleni fellépés lehetőségeiről tárgyalt. A megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón Pintér Sándor azt mondta, mindhárom országban az egyik legnagyobb probléma az illegális bevándorlók nagy száma. Egy kérdésre a belügyminiszter közölte: 2013-ban 24 és 26 ezer között volt azok száma, akik illegálisan lépték át az ország határát. Kifejtette: korábban nem volt gyakorlat, hogy a határsértők menekültstátusért folyamodtak volna, de tavaly óta már ezzel a lehetőséggel is élnek, 18 ezren kérték ezt, ami leterheli a bíróságot, a menekülttáborokat, és jelentős problémát okoz az érintettek ellátása is.
A belügyminiszter azt mondta, hogy valamennyi menekülttábor telítve van, a tél beállta előtt a sátortábort át kell alakítani, ezért Nagyfán konténertábort alakítanak ki.

pinterPintér Sándor felidézte: több mint hatezer olyan, menekültstátust kérő ember van, aki a magyar és az uniós megítélés szerint biztonságos országból származik, őket visszaszállítják. Ugyanakkor - mondta - a Szíriából érkezőket menekültként kezelik és a státusuknak megfelelő ellátásban részesítik. A magyar belügyminiszter kérte az ország lakosságát, különösen azon települések lakóit, ahol menekülttáborok vannak, hogy toleránsan kezeljék ezeket az embereket, mert ők nem jószántukból jöttek Magyarországra, hanem fegyveres harcok, atrocitások elől menekültek.
Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter közölte: jól mutatja, mennyire jelentős probléma az illegális bevándorlás, hogy júliusban és augusztusban csaknem hatezer határsértőt fogtak el Ausztriában. Kitért arra, hogy akik a terrorizmus, nemi erőszak elől menekülnek, azoknak védelmet kell nyújtani, de akik nem jogosultak a védett státusra, azoknak el kell hagyniuk az országot.

Nemcsak belföldön kell küzdeni az embercsempészet ellen, hanem az ország határian kívül is, a Balkánon - jegyezte meg, hozzátéve, mindhárman egyetértettek abban, hogy kiemelt figyelmet kell szentelni Macedóniának, ahol gyakori az embercsempészek felbukkanása. Az osztrák belügyminiszter jelezte: segíteni kell Szerbiát az illegális migráció és az embercsempészet elleni küzdelemben, például a macedón-szerb határszakasz biztonságának növelésével, amihez Ausztria technikai eszközöket bocsát Szerbia rendelkezésére. Kijelentette, hogy az illegális migráció és embercsempészet elleni fellépésben az országok közötti együttműködést még intenzívebbé kívánják tenni, ennek egyik módja az információáramlás gyorsítása. Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a sajtótájékoztatón megköszönte a támogatást, amelyet Ausztria és Magyarország nyújt Szerbiának.

Elmondta, hogy Szerbiában is egyre nagyobb az illegális bevándorlók száma, és szeretnék ezt a kérdést megoldani, például a magyar féllel közös járőrözések kezdődtek, a bűnüldöző szervek pedig együttműködnek az embercsempész csoportok felderítésében. A szerb belügyminiszter jelezte azt is: Pintér Sándorral megbeszélést folytatott arról, hogy a két ország katasztrófavédelmi szervezetei hogyan tudnak együttműködni nemcsak az árvizek, hanem az egyéb természeti katasztrófák esetében is. Nebojsa Stefanovic megköszönte a magyar és az osztrák belügyminiszternek a nyári árvíz idején nyújtott segítséget. A sajtótájékoztató előtt Pintér Sándor és Johanna Mikl-Leitner aláírta a két ország közötti visszafogadási megállapodás aktualizált változatát. A megállapodás alapján Magyarország visszafogadja azokat az Ausztriában elfogott illegális bevándorlókat, akik Magyarországról érkeztek Ausztriába, és itt bírálják el ügyüket.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com