PM: áldatlan állapotok közepette dolgoznak a határon a rendőrök
A Párbeszéd Magyarországért választ vár Pintér Sándor belügyminisztertől arra, hogy a határon szolgáló rendőröknek miért kell áldatlan állapotok között dolgozniuk - mondta az MTI-nek szerdán a párt szakszóvivője.
Barabás Richárd, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, úgy fogalmazott: a belügyminiszternek tisztáznia kell azt a kérdést, hogy a rendőröknek miért kell életveszélyes körülmények között dolgozniuk, hiszen a múlt héten a Készenléti Rendőrség nyolc, a határon szolgáló munkatársa is szén-monoxid-mérgezést kapott.
A politikus hangsúlyozta, hogy eközben éppen szerdán tűntek fel az interneten olyan képek, amelyek szerint "faágakból és ponyvákból összetákolt kalyibák alatt kell, hogy meghúzzák magukat" a rendőrök, akik egy másik kép szerint a tábortűz mellett próbálnak melegedni.
Barabás Richárd kijelentette: függetlenül attól, hogy ki mit gondol a menekültkérdésről, a rendőrök a munkájukat végzik a határon, ezért tudni szeretnék, hogy a Belügyminisztérium mikor orvosolja a problémáikat.
MTI

Hozzászólások