PM: Orbán három fronton is vereséget szenvedett
A Párbeszéd Magyarországért úgy látja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök három fronton is vereséget szenvedett a múlt heti uniós csúcson - reagált az ellenzéki párt a kormányfő hétfői, napirend előtt elmondott szavaira.
A párt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, egyfelől lelepleződött az a kettős beszéd, amelyet a kormányfő a menekültkérdésben folytatott.
Emellett egy rettentően rossz alku született, ugyanis a "brit zsarolás elérte a célját" és ennek a levét a kelet-európai államok fogják meginni - mondta Tordai Bence. Végül kijelentette, hogy amit a miniszterelnök az erős nemzetállamok Európájának hitt, az valójában "a nemzeti önzések Európája", amiről már látszik, hogy mennyire káros Magyarország számára.
A politikus hozzátette: pártjuk a más országokban élők szociális támogatásainak leépítése helyett inkább egységes európai minimálbért és alapjövedelmet vezetne be.
MTI

Hozzászólások