PM: szelektív a Fidesz sporttámogatása

Szelektív módon, "kitüntetett" szervezetek számára oszt sporttámogatásokat a Fidesz a Párbeszéd Magyarországért szerint.

A Fidesz mindenféle sportstratégia nélkül, szelektív módon és aránytalanul osztja a támogatásokat, amelyeket egyes kitüntetett szervezetek kapnak, miközben sok száz kis egyesület és utánpótlásbázis áll a működőképessége határán - mondta Somfai Ágnes, a PM fővárosi önkormányzati képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Szerinte ez "az egyre mélyülő szociális válság közepette" sportellenes hangulatot vált ki a lakosság körében, és az adófizetőknek joguk van megtudni, mekkora az a sportegyesületi adósságállomány, amelyet a kormány átvállal.

2012 legjobb sportoloiSomfai Ágnes utalt arra, hogy a parlament egy hétfői döntésével eltörölte a sportesemények látogatásának adómentes támogatásában az 50 ezer forintos felső határt a béren kívüli juttatásban. Félelmének adott hangot az ügyben, hogy az állami, önkormányzati intézmények "kötelezően" ajánlják majd ezt a lehetőséget alkalmazottaiknak. Kiétrét arra is, hogy ugyanakkor a BKV-bérlet nem adómentes a cafetéria rendszerben, ráadásul ezt a legmagasabb áfakulcs is terheli.
Hanzély Ákos, a PM fővárosi önkormányzati képviselője közölte: "ha a sportra propagandaeszközként tekintünk, az hosszútávon mindenképpen visszaüt".

Nem igazságos, ha az öt kiemelt sportegyesületet támogatják, ez csak a szavazatok maximalizálásához szükséges - értékelte. Mint mondta, áttekinthető, objektív sporttámogatási rendszerre van szükség, amely a kisebb egyesületeknek is megadja az esélyt. Szerinte sokkal hasznosabb lett volna, ha a cafetériarendszerrel inkább az aktív sportolást támogatták volna, nem pedig a sportesemények látogatását.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com