Portik - Laborc - Orbán: ki kell derülnie, ki adott megbízást a találkozókra

Orbán Viktor miniszterelnök azt várja, derüljön ki, ki adott megbízást Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetőjének arra, hogy "bűnözőkkel szűrje össze a levet".


portik_laborcA kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken felvételről sugárzott interjúban a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókról szólva közölte, tudni akarja azt is, kik azok a tisztek, akik ezt követően a konkrét akciókban részt vettek, és ki utasította őket erre. "Ezt mindenképp tisztáznunk kell, különben a demokrácia törékeny marad" - mondta.

A miniszterelnök azt mondta, mára tudni lehet, hogy a Laborc-Portik-találkozókon "nem a levegőbe beszéltek", hanem "az ott létrejött megegyezést elkezdték végrehajtani", amikor Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, Debrecen polgármesterét "mindenfélével megvádolták".
Orbán Viktor az ügy részleteinek feltárását sürgetve azt mondta: a kommunizmus alatt sok politikai aljasság történt, és ennek az ügynek is "kommunista szaga van", ezért fontos, hogy 23 évvel a rendszerváltás után az ország és a politikusok is kialakítsák viszonyukat a történtekhez.
"Tegyük világossá: bűnözőkkel nem lehet összeállni. Ez nem pártpolitikai kérdés. És az, hogy az MSZP-sek ezt megtették, nagyon súlyos ügy" - mondta. Hozzátette: "ugyanakkor az is fontos, hogy a jobboldal tudja: ezek nem a baloldali választók, nem szabad kétségbe vonni a baloldalra szavazó emberek jóhiszeműségét és tisztességét csak azért, mert azok, akikre szavaztak, ilyesmit csináltak."

Orbán Viktor azt mondta, biztos abban, hogy a baloldali szavazók nem azért szavaztak a szocialistákra, hogy ők - bizalmukkal visszaélve - gyilkosokkal, "a maffiabűnözés központi figuráival" álljanak össze.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal az előző héten oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára.

A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kedden döntött arról, hogy a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló, paritásos alapon működő ténymegállapító albizottságot állít fel.
Az M1 szerda esti Híradójában - egy a birtokukba került három évvel ezelőtti rendőrségi dokumentumra hivatkozva - azt közölték: Portik Tamás állhatott a Kósa Lajos ellen a 2010-es országgyűlési választások előtt indult lejárató akció mögött.
Egy hónappal a 2010-es országgyűlési képviselő-választások előtt került fel az internetre az a videofelvétel, amelyben egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Kósa Lajost. A felvételen szereplő férfi később azt mondta, hogy NBH-sok (Nemzetbiztonsági Hivatal) kényszerítették a szöveg felolvasására. Az ügyben nyomozás is indult, amelyet felfüggesztettek. Az ügy aktáit idén februárban újra elővették - mondták el a hírműsorban.
Kósa Lajos csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "politikai bűnözők vannak a szocialisták között", s amíg ezt az MSZP nem tisztázza, addig nem lehet demokratikus és "normális" pártnak tekinteni. "Egy demokratikus országban nincs helye az MSZP-nek" - mondta az  országgyűlési képviselő.
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a baloldal válasszal tartozik arra a kérdésre, hogy kik állnak Kósa Lajos lejáratásának hátterében, ki volt a megbízó.
Az MSZP a nap folyamán bejelentette: feljelentik Kósa Lajost reggeli nyilatkozata miatt.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com