Pósán: csökkent a nyári szociális étkeztetést igénylők száma Debrecenben

A családok megsegítésére hozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően csökkent a nyári szociális gyermekétkeztetést igénybe vevők száma Debrecenben - közölte Pósán László fideszes országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.

480px-Fidesz_New_logoA politikus azt mondta, hogy az ellenzéki pártok "valótlanságokat és sületlenségeket" állítanak a hazai gyermekéhezéssel kapcsolatban, holott soha akkora összeg nem állt rendelkezésre nyári szociális közétkeztetésre, mint az idén.

Pósán László kifejtette: 2006 és 2010 között 6 milliárd, 2010 és 2014 között 10 milliárd forint jutott e célra. Az idén az egyetlen évre szánt forrás 2,6 milliárd forint, ehhez az önkormányzatok vissza nem térítendő támogatásként juthattak hozzá. Az igényt május 7-ig kellett benyújtani - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint Debrecenben a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő kiskorú gyermekek számára igényelhették a támogatást, amelynek összege az állami és az önkormányzati önrésszel együtt 42 millió 316 ezer forint. Ebből 1781 gyermek étkeztetését lehet megoldani 54 napon át.

Az önkormányzat illetékesei viszont minden jogosult gyermek - 2930 - szüleit tájékoztatták a lehetőségről, ám a szülők kevesebb mint a fele jelzett vissza. Ez a különbség azt jelzi, hogy felesleges az "ellenzék károgása" - közölte Pósán László.

A képviselő reményét fejezte ki, hogy a családok egzisztenciális helyzetének javítása folytatódik, s tovább csökken azon gyermekek száma, akik esetében a nyári szociális étkezés jelenti a napi egyszeri meleg étkezést.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com