Részvételre és nemmel szavazásra buzdít három fővárosi Fidesz-KDNP-s polgármester

Három fővárosi kerület Fidesz-KDNP-s polgármestere arra buzdította a választópolgárokat vasárnap, hogy vegyenek részt az október 2-i népszavazáson és szavazzanak nemmel.

Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester a csepeli Szent Imre téren tartott vasárnapi sajtótájékoztatón sorsdöntőnek nevezve a népszavazást, azt mondta, nem szeretne úgy élni, ahogy Nyugat-Európában élnek az emberek: folyamatos terrorfenyegetésben és zaklatásoknak kitéve.

Választás 2014

 

"Nem szeretnénk, hogy ha a családjainkat, otthonunkat bántódás érné, éppen ezért nem szeretnénk, hogy ha nem magyar állampolgárokat telepítenének az utcáinkba, lakókörnyezetünkbe" - hangsúlyozta.

Borbély Lénárd elmondta azt is: az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy a szociális támogatásra szánt keretet tovább növelje, így a menekültek szétosztásával és esetleges letelepítésével a csepeliek kevesebb segélyhez jutnának, adott esetben el kellene utasítani ezeket a kérelmeket.

Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta: szinte biztos, hogy a jövőben menekültek újabb és újabb hullámai érik majd el Európát, ezért nem valószínű, hogy csak 1294 migránst telepítenének Magyarországra.

"Az európai vezetők - azt gondolom - itt nem fognak megállni és újabb és újabb kvótákat fognak az európai országoktól kérni" - tette hozzá.

Riz Levente szerint bármennyi migráns letelepítése megoldhatatlan feladatot jelentene kerületének, Rákosmentének, mivel az utóbbi években nagyon sok fiatal pár költözött a kerületbe, tele vannak az oktatási intézményeik és telített a szociális ellátórendszerük is.

Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere kijelentette: ha a magyar társadalom nem nyilvánítja ki világosan a véleményét október 2-án, és nem mondja azt, hogy nem, akkor az azt jelenti, hogy "kinyitunk egy kaput", amelyen keresztül 10 és 100 ezrével érkeznek majd az illegális bevándorlók.

"Ez meg fogja erősíteni azokat az embercsempészeket, akik ezeket az embereket próbálják Európába csábítani" - mondta a polgármester.

Ughy Attila szólt arról is, hogy mindez kedvezőtlenül érintheti a magyar embereket, hiszen ha sok migráns érkezik Európába, kevesebb olyan forráshoz juthat az ország, amelyből köztereket újíthatnak meg a települések, szociális integrációt, felzárkózást valósíthatnak meg.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com