Rétvári: a legkisebb településekre is eljutottak a programok

Rétvári Bence hozzátette: az emlékév során a határon túli magyarságot is megszólították, hiszen minden olyan elszakított nemzetrész közösségeit bevonták, ahonnan a Gulágra hurcoltak magyarokat.

A Gulág egyik leghíresebb rabja, Olofsson Placid atya halála kapcsán az államtitkár kiemelte: kitartása mindenki számára példát adott. Hozzáfűzet: századik születésnapja alkalmából - amelyet eseménysorozattal is köszöntöttek - megkapta a Magyar Becsület Rend kitüntetést.



"Nagy tisztelettel fogunk rá emlékezni, azt hiszem, példa marad sokak számára nagy nehézségekben való túlélésre, az emberi kitartásra és arra, hogy a hit mekkora erőt adhat valakinek, akár több száz vagy több ezer kilométerre a hazájától" - fogalmazott Rétvári Bence.

Jelezte: az atya rabságban töltött éveit képregény formájában is feldolgozták; ezt százezer példányban több mint hatszáz iskolán keresztül juttatták el a közelmúltban a fiatalokhoz.
Olofsson Károly, szerzetesi nevén Olofsson Placid bencés szerzetes életének 101. évében vasárnap este hunyt el. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke arról beszélt: az emlékév eseményei során 255 magyarlakta településen állítottak szobrot, emléktáblát, és szerveztek utazást az elhurcoltak rabságának helyszínére.
Mint mondta, ez utóbbi célra a mintegy egymilliárd forintos pályázati keretből 500 millió forintot fordítottak, míg 200 milliót kiállításokra, 100 milliót pedig filmek készítésére költöttek. Noha a Gulágon történtekről az ő nemzedéke 1956-nál is kevesebbet hallott az iskolában, máig élnek megszólaltatható tanúk - fűzte hozzá. Több mint háromszázezer ember nem jött vissza a táborokból - utalt az egykor történtek dimenziójára Schmidt Jenő, köszönetet mondva a minisztériumnak és a kormánynak az emlékév eseményeihez nyújtott támogatásért.

Az önkormányzatok a jövőben is partnerek a történelem magyarságot érintő eseményeinek bemutatásában - mondta Schmidt Jenő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com