Rétvári Bence: az Európai Uniónak lépnie kell Sebestyén József halála ügyében

Az Európai Uniónak fel kell lépnie az ukrajnai kényszersorozások ellen és Sebestyén József halála ügyében - jelentette ki Rétvári Bence az Európai Unió Belügyi Tanácsának keddi koppenhágai ülése előtt. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a megbeszélésen, melynek témája a migráció lesz, továbbra is azt fogja képviselni, hogy a déli határkerítés a megoldás, és Magyarország nem fogad be illegális migránsokat.Rétvári Bence a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta: két céllal érkezett a Belügyi Tanács ülésére.

Egyrészt fontos, hogy a belügyminiszterek tudjanak arról, hogy az ukrajnai kényszersorozás közben Sebestyén József magyar honfitársunkat brutálisan megverték. Az Európai Uniónak fel kell lépnie az ügyben, mert egy magyar állampolgárról, ezáltal uniós állampolgárról is van szó. A magyar kormány lépett, az Európai Uniónak is lépnie kell - jelentette ki.

A másik fontos kérdés a migráció kérdése, a megbeszélésen innovatív javaslatokat akarnak összegyűjteni a migráció kezelésére. "Nekünk egy 10 éves innovatív javaslatunk van, a déli határkerítés, és az, hogy az unió területén kívül kell lefolytatni minden eljárást, nem az unió területén belül" - mondta Rétvári Bence, jelezve, hogy ezt fogja elmondani az ülésen.

Kitért arra: egyre többen értenek egyet a magyar kormánnyal, de sajnos a brüsszeli vezetés, az Európai Bizottság továbbra is süket ezekre a javaslatokra. Ők a mai napon is a kvóták szerinti elosztást fogják erőltetni, hogy minél több ország, minél több migráns befogadását vállalja. Hozzátette: azért is van napirenden a kvóták kérdése, mert az elmúlt hónapokban a 27 tagállam közül csak 9 válaszolt az Európai Bizottság felhívására, hogy vállaljon migránsbefogadást, a többi ország még csak nem is válaszolt.

"Magyarország nem adott le ilyen tervet, és nem is fog, mi nem fogunk befogadni illegális migránsokat" - szögezte le Rétvári Bence.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com