Rétvári: megemelt fizetés érkezett a pedagógusok számlájára

Megemelt fizetés érkezett szerdáig a pedagógusok számlájára: az érintettek három-tizenötezer forinttal kaptak több pénzt - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár kiemelte: 2013, 2014 és 2015 után idén is folytatódott a pedagógusok bérének növekedése, amelyek 3,5 százalékkal lettek 2016-ban magasabbak. Az emelés 2017-ben sem áll meg, és összesen 50 százalékkal nőnek majd a keresetek - jelezte.

rétvári bence

Rétvári Bence értékelése szerint az elmúlt években és az elkövetkező esztendőkben olyan mértékű béremelés valósulhatott és valósul meg, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, és ezzel a pedagógusok társadalmi megbecsültsége is hasonló mértékben nőtt. Ez 2013-16 között eddig 226 milliárd forintos többletforrás jelent, és az emelés 175 ezer embert érintett.

Megjegyezte: nem csak a pedagógusokról, a klasszikus értelemben vett iskolai tanárokról, tanítókról van szó, hiszen a béremelés érinti az óvónőket, az óvodapedagógusokat, a logopédusokat, a fejlesztő pedagógusokat, a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál dolgozó örökbefogadási tanácsadókat.

A parlamenti államtitkár példaként hozta, hogy egy 1966-ban született, Budapesten dolgozó, egyetemi végzettségű matematika-fizika szakos tanár a béremelések előtt 242 ezer forintot keresett havonta, fizetése most már 346 ezer forint.

Egy pályakezdő gyakornok, főiskolai diplomával 2011-ben 122 ezer forintra számíthatott, az emeléssel a keresete 2017-re 182 ezer forintra nő, egy 3-5 éves gyakorlattal bíró, egyetemi végzettségű tanár 135 ezer forint helyett most már 227 ezer forintot keres.

Míg egy 18-20 éves gyakorlattal rendelkező, egyetemi végzettségű pedagógus esetében a bér 172 ezer forintról 304 500 forintra nő 2017-re.

Hozzátette: azok, akik éltek a minősítési eljárással 30-35 ezer forint pluszjövedelemmel számolhatnak hónapról hónapra.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a pedagógusok bére az emelések előtt átlagosan 26 ezer forinttal volt elmaradva a nemzetgazdasági átlagtól, most pedig 10 ezer forinttal haladja meg.

Összevetve az OECD-országokkal megállapítható, hogy nincs még egy olyan állam, ahol 2012-14 között ilyen mértékű emelkedés volt - mondta.

Ezzel párhuzamosan a pedagógus pálya presztízse is nőtt, sokkal többen szeretnék a pedagógus pályát választani. Míg 2012-ben 13 742-en jelentkeztek pedagógusnak, addig ez a legutóbbi felvételi adatok szerint 20 290-ra nőtt.

Ez azt is jelenti, hogy a jövő pedagógusai sokkal szélesebb körből kerülnek ki az egyetemeken - állapította meg az államtitkár, aki bízik benne, mindez a minőség javulásával is fog járni középtávon.

Rétvári Bence a nevelést-oktatást közvetlenül segítők jövedelméről elmondta: idén kétszer 35 ezer forintos béren kívüli juttatást garantálnak számukra, jövőre pedig 7+3 százalékos béremelésre számíthatnak. Ebből a 7 százalékos növekményt mindenki megkapja, a fennmaradó 3 százalékról az iskolaigazgatók differenciáltan dönthetnek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com