Rezsicsökkentés - Fidesz: parlament előtt a harmadik rezsicsökkentés

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla - közölte Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap Budapesten.

800px-Parlament_Budapest3A politikus a sajtótájékoztatón jelezte, javasolják, hogy a Ház kivételes sürgősségi eljárásban tárgyalja a Rogán Antal frakcióvezetővel közös indítványát, amelynek alapján a gáz lakossági fogyasztói ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal csökken majd.

"Minden külső-belső támadás ellenére kitartunk a rezsicsökkentés politikája mellett" - fogalmazott Németh Szilárd. Szavai szerint a támadások nemcsak a külföldi tulajdonú közműcégektől érkeznek, hanem "a markukban tartott kijáró emberektől", a magyar baloldaltól, a "Gyurcsány-koalíciótól" és a brüsszeli bürokratáktól is. "Egy rezsicsökkentés, egy brüsszeli támadás. Ehhez már hozzászoktunk" - mondta.

Most is ugyanez történt - folytatta -, hiszen "belengettek" egy kötelezettségszegési eljárást, mondván, a közmű-szolgáltatási piacon nem lehet államilag meghatározott hatósági árakat alkalmazni, mert akkor nem érvényesül a szabad piac elve.

A Fidesz szakpolitikus ezzel kapcsolatban azt mondta: a kömzűszolgáltatások magyarországi privatizációja után az történt, amit a szolgáltatók akartak. Emlékeztetett, 2002 és 2010 között a gáz ára a háromszorosára, az áramé a kétszeresére nőtt, sőt az árak akkor is emelkedtek, amikor a világpiacon csökkentek, az energiahivatal ugyanis folyamatosan teljesítette a cégek kérését, hogy fennmaradjon az extraprofitjuk.

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök ugyanakkor elérte, hogy az ő cégei olcsóbban kapják az áramot - jegyezte meg, úgy értékelve ezt, hogy "Gyurcsány olcsó energiáját a magyar családok fizették meg. (...) Ezt hívják szabad piacnak Brüsszelben."

Ezzel szemben a jelenlegi kormánytöbbség rezsit csökkent, amivel tavaly 240 milliárd forint maradt a családoknál - közölte Németh Szilárd, kiemelve, hogy a gazdasági versenyképességhez is elengedhetetlen az olcsó energia, ezért a következő lépésben az iparnak is meg kell teremteni ennek lehetőségét. Mindehhez azonban fenn kell tartani a hatósági árak alkalmazását, amelyet Brüsszel most "kíméletlenül támad" - hangsúlyozta.

A képviselő beszámolt arról, hogy a vasárnap benyújtott törvényjavaslat több fogyasztóvédelmi intézkedést is tartalmaz. Így például azt, hogy a fogyatékossággal élők Braille-írással nyomtatott vagy úgynevezett akadálymentes elektronikus számlát kaphassanak.

A parlament honlapján elérhető előterjesztés része továbbá, hogy a bankok negyedévente kötelesek lesznek tájékoztatni devizahiteles ügyfeleiket az árfolyamgáttal elért megtakarításukról. A pénzintézeteknek március 20-ig tájékoztatást kell küldeniük minden olyan adósnak is, aki jogosult gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre szerződést.

A Fidesz törvényben rögzítené emellett, hogy a magyarországi bankautomatákból való egyszeri készpénzfelvétel felső mértéke 75 ezer forintnál nem lehet kevesebb.

Az is része az indítványnak, amiről Rogán Antal nyilatkozott a hét folyamán, vagyis hogy 500 millió forintos bírsággal sújthatná a jegybank az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő pénzintézeteket.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com